Tényleg egy repülő Toyota gyújtja meg az olimpiai lángot?

A 2020-as Tokiói Olimpia igen látványosan indul, ha a japán mérnököknek sikerült addig összerakniuk a repülő autót.

Egyre nagyobb csapat dolgozik, a Toyota támogatásával azon, hogy a 2020-as Tokiói Olimpia nyitóünnepségén egy ilyen repülő alkalmatossággal gyújtsák meg az olimpiai lángot.

A Cartivator néven futó start-up állítólag hamarosan be is mutatja a korai fázisban lévő, de működő prototípust. A projekten jelenleg 30 mérnök dolgozik toyotás támogatással is.

A cél egyébként, hogy 2018-ban már olyan stádiumnál tartsanak, amikor egy emberrel is képes repülni a szerkezet. A mostani bemutatón még csak egy rövid ideig tartó első repülést terveznek. A gép a tervek szerint elektromos hajtást kap, amelyet tovább is fejlesztenének és 2025-től mint városi egyéni kis közlekedési szerkezetet forgalmaznának.

A pénzügyi háttér a Toyota részéről közel 400 ezer dollárt jelent, amelyet három évre szavaztak meg – írta az Automotive News.

Bár egyre több helyről hallani, hogy jönnek a repülő taxi szolgáltatások, a legtöbb országban komoly jogi nehézségekbe ütközik egy ilyen szolgáltatást elindítani. De elvileg nyártól például Dubaiban működni fog már ilyen.

Forrás: hvg.hu

Top