A Lexus pilótái állnak a két hét múlva a Hungaroringre érkező GT Open bajnokság élén

A világ vezető hibrid prémium márkája, a Lexus a versenypályán is megállja a helyét: az Emil Frey Lexus Racing csapat pilótái vezetik a Nemzetközi GT Open Bajnokságot. A Costa Balboa / Frommenwiler páros négy ponttal vezet az egyéni tabellán, miközben a versenyistálló a harmadik helyen áll a csapatok versenyében, így vágnak neki a két hét múlva Magyarországon, a Hungaroringen megrendezésre kerülő következő futamoknak.

Az Emil Frey Lexus Racing pilótái az egyéni bajnokság élén állnak, a csapat pedig harmadikként szerepel a versenycsapatok tabelláján a Nemzetközi GT Open bajnokság ötödik és hatodik futama után. A svájci csapat 54-es rajtszámú, az utcai RC-n alapuló Lexus RC F GT3 versenygépe a negyedik és a kilencedik helyezést szerezte meg a franciaországi Paul Ricard versenypályán, az Emil Frey Lexus Racing pedig jelenleg már gőzerővel készül megvédeni címét a két hét múlva esedékes magyar futamokon.

  1. futam, 2017. június 10. szombat – 70 perc

28 darab GT3-as versenyautó vágott neki a 5842 méteres távnak az első időmérőn. A nyáriasan forró szombaton a spanyol Albert Costa Balboa a 8. rajtpozíciót harcolta ki a csapat számára.

Az Emil Frey Lexus 54-es rajtszámú autója remekül rajtolt, és alig néhány kör alatt három helyezéssel lépett előre. Costa Balboa néhány körön át élvezetes csatát vívott a 20-as számú Mercedes-AMG GT3 pilótájával, akit végül el kellett engednie. Néhány jól sikerült kiállás után Frommenwiler a negyedik helyen csatlakozott vissza a mezőnybe. A svájci versenyző stabil köridőket futott, és a forró aszfalton a gumiabroncsaival is sokkal jobban gazdálkodott, mint néhány versenytársa, így a szombati futamot az Emil Frey Lexus Racing csapatnak sikerült a negyedik helyen zárnia, megőrizve vezető helyét az egyéni és a csapatszintű bajnokságban.

  1. futam, 2017. június 11. vasárnap – 60 perc

A bajnokság első két fordulójában a csapat eddig győzelemmel zárta a szombati futamokat, ezért úgynevezett „15 perces hendikeppel” kezdték a vasárnapokat – ám ezen a szombaton csupán a negyedik helyen végeztek, ezért vasárnap „büntetés” nélkül állhattak rajthoz. A svájci Philipp Frommenwiler csak a 14. rajthelyet tudta megszerezni az időmérőn, de a start nagyon jól sikerült, és mindjárt négy hellyel előrébb tudott törni. Kevéssel ezután szoros küzdelem alakult ki a 8. helyezésért, amiből Frommenwiler került ki győztesen, és a boxkiállásig meg is tudta őrizni ezt a pozíciót, bár három vetélytársa is a sarkában loholt. Csapattársa, Costa Balboa a 16. helyen tért vissza a mezőnybe, és amikor már minden kiállást teljesített, a 11. helyen autózott. A spanyol további két helyezést javított, mire átszáguldott a célvonalon, így kilencedikként zárta a versenyt, ahol két pontot sikerült gyűjtenie. Costa Balboa és Frommenwiler jelenleg négy ponttal vezetnek az egyéni bajnokságban. A következő két futamot 2017. július 1-én és 2-án rendezik a magyarországi Hungaroringen; ez jelenti a bajnokság félidejét, ezért szoros és izgalmas küzdelem várható.

„Az új teljesítmény- és súlyszabályozások kellemetlenül érintettek minket Franciaországban, de a teljesítménycsökkenés ellenére is jó hétvégét zártunk. Pilótáink mindkét futamon az élbolyban autóztak. A vasárnapi kiállás során veszítettünk ugyan némi időt, de csak azért, mert a boxutcában éppen nagyon sűrű volt a forgalom. A versenyautó újra remekül futott, semmiféle problémával nem szembesültünk, most pedig izgatottan várjuk a következő versenyt Budapesten.” – fogalmaz Hannes Gautschi, az Emil Frey Lexus Racing technikai koordinátora.

„Boldogok vagyunk, hogy Albert és Philipp vezetnek az egyéni bajnokságban. Sajnos nem volt egyszerű hétvégénk, mivel az új BoP-szabály miatt 15 kilogrammnyi többletsúlyt kellett beépítenünk az autóba, és a teljesítményt is le kellett fojtanunk, ami különösen rosszul jött egy olyan nagy sebességű pályán, mint a Paul Ricard. Ennek ellenére hibátlanul teljesítettük a két futamot, és majdnem tökéletes hétvégét zártunk – műszaki gondok nélkül és remek csapatmunkával.” – teszi hozzá Lorenz Frey, az Emil Frey Lexus Racing csapatfőnöke.

„Biztosak voltunk benne, hogy kellemetlenséget jelent majd a BoP szabályzás, de ennek ellenére is jól sikerült mindkét futam: remek köridőket futottunk, és sikerült több helyezéssel előreverekednünk magunkat. Nem vállaltunk túl sok kockázatot, mivel nem az adott futamokra, hanem a bajnokság egészére koncentráltunk. A következő futamokon viszont teljes pályás letámadásra készülünk.” – árulja el Albert Costa Balboa.

„Eddig igazán jól alakult a szezon, és bár most nem sikerült dobogós helyezést szereznünk, mindkét futamon sokat előztünk. A túlsúly miatt a tempónk kicsit lassabb volt a kelleténél, de így is eséllyel bocsátkozhattunk csatába, és sikerült elérni a célunkat, hiszen mi vezetünk a bajnokságban.” – mutat rá Philipp Frommenwiler.

Top