Bronz Oroszlánt nyert a Lexus által támogatott rövidfilm Cannes-ban

A világ vezető prémium környezetbarát hibrid autógyártója, a társadalmi felelősségvállalás, így a kultúra támogatása terén is élen járó Lexus és a Weinstein Company ma bejelentette, hogy Jeannine Donohoe a luxus autómárka által támogatott Játék című filmje bronz oroszlán díjat kapott Cannes-ban. A Játék egyike annak a négy alkotásnak, amelyek a legjobbnak bizonyultak a Lexus Rövidfilmek sorozat harmadik évadában; a film egy fiatal sportolóról szól, akit a sportág iránti rajongása arra sarkall, hogy bármilyen áron bekerüljön a kosárlabdacsapatba.

A Lexus Rövidfilmek célja, hogy lehetőséget és nyilvánosságot biztosítson a tehetséges filmesek új generációja számára. Az immár negyedik évadába lépő sorozat érzékletesen példázza a Lexus és a Weinstein Company törekvését az innovációra és a feltörekvő tehetségek támogatására. Az új, 4. évadra augusztus 24-ig várják a szervezők a pályaműveket a következő linkre: www.withoutabox.com/LSF.

“Lenyűgöző eredmény, hogy sok más filmfesztivál díja mellett immár Cannes-ban is sikert arattunk.” – fogalmaz nyilatkozta Spiros Fontinos, a világ vezető, egyben leginnovatívabbnak és leginkább környezetbarátnak tartott autógyártója, a Toyota által jegyzett Lexus globális marketing-igazgatója. “Ez az eredmény hűen tükrözi a Lexus Rövidfilmek program szellemiségét, aminek lényege, hogy támogatjuk a feltörekvő filmeseket, segítve sikeres pályafutásukat. Mindig örülünk, amikor ez ilyen fantasztikus eredményeket szül.”

A Játék már több neves filmes esemény díjait is begyűjtötte: Julien Dubuque Filmfesztivál – a legjobb rövidfilm; Los Angeles Indie Filmfesztivál – közönségdíj; Napa Valley Filmfesztivál – közönségdíj; San Luis Obispo Nemzetközi Filmfesztivál – a zsűri különdíja a narratív rövidfilm kategóriában; Tokyo Lift-off Fesztivál – a legjobb narratív film kategória győztese – a New York Lift-Off hivatalos jelöltje.

A Lexus Rövidfilmek minden eddigi győztes alkotása megtekinthető a www.LexusShortFilms.com honlapon és Amazon to Watch oldalon.

A LEXUS RÖVIDFILMEK

A Lexus Rövidfilmek sorozat 2013-ban indult útjára azzal a céllal, hogy támogassa és ösztönözze a tehetséges filmkészítők új generációját. E feltörekvő rendezők és forgatókönyvírók számára a Lexus egyedülálló lehetőséget kínál, hiszen együtt dolgozhatnak a híres Weinstein Company filmstúdióval, amely segít alkotásaik elkészítésében és nemzetközi bemutatásában. További információkért látogasson el a lexusshortfilms.com honlapra vagy kövesse a #LexusShortFilms hashtaget.

A LEXUS

1989-es színre lépése óta a Lexus világszerte közismertté vált kiváló minőségű termékeiről és ügyfelei példás kiszolgálásáról. A Lexus piacvezető hibridautó-gyártó a luxusmárkák között: termékei az innovatív technológia és az utánozhatatlan luxus legjavát kínálják. Napjainkban a Lexus már a világ több mint 90 piacán van jelen. A márka folyamatos fejlődését új modelljeinek progresszív formavilága is hűen tükrözi: a Lexusok megjelenésének utánozhatatlan luxushangulatát a jellegzetes, orsó formájú hűtőrács, a dinamikus világítótestek és a gyönyörűen formázott vonalvezetés teremti meg. A japán prémium márka páratlan hazai sikerét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az év első 5 hónapjában több, mint megduplázta magyarországi értékesítéseit az előző év azonos időszakához képest.

A WITHOUTABOX

A Withoutabox a filmgyártók és a filmfesztiválok elsődleges fogadó felülete. 2001 óta a Withoutabox közel 3 millió fesztivál-pályaművet fogadott, amelyek közül több mint 150-et jelöltek a Filmakadémia Díjára® és amelyek közül több tucatnyi film is Oscar-díjat® nyert. Ha szeretne többet tudni a Withoutabox szolgáltatásáról, vagy szeretne feliratkozni, látogasson el a https://www.withoutabox.com honlapra. A Withoutabox tulajdonosa és együttműködő partnere az IMDb, a világ első számú filmes honlapja.

Top