Környezetbarát hibrid Toyotákra vált a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata

Immáron hatodik éve támogatja a MOL-PICK SZEGED férfi kézilabda csapatát a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, a társadalmi felelősségvállalás számos területén is aktív Toyota. Az együttműködés meghosszabbítására ünnepélyes keretek között, október 18-án, három nappal a nagy várakozások övezte Szeged-Veszprém rangadó előtt, a Toyota Kovács Autóház szegedi telephelyén került sor, ahol egyúttal átadásra került a csapat rendelkezésére bocsátott 19 környezetbarát hibrid Toyota RAV4 modell is.

A környezetbarát hibrid modelljei sikerének köszönhetően magyarországi értékesítéseit az év első kilenc hónapjában mintegy 52%-al növelő, és a világ vezető prémium hibrid márkájaként aposztrofált, hazánkban idén közel 65%-al bővülő Lexust is jegyző világelső autógyártó, a Toyota hazai vezérképviselete 2011 ősze óta támogatja a MOL-PICK SZEGED férfi kézilabdacsapatot. A Toyota, amely a Lexusszal közösen a piac legszélesebb, 16 modellből álló hibrid modellportfóliója révén a hazai hibrid eladások mintegy négyötödét tudhatja magáénak, az idei évben 19 hibrid Toyota RAV4 crossovert bocsát az nemzetközi szinten is egyik legsikeresebb hazai kézilabdacsapat rendelkezésére.

„Az elmúlt hat év folytatásaként örömmel hosszabbítjuk meg együttműködésünket a hazai és nemzetközi porondon egyaránt rendkívül sikeres MOL-PICK SZEGED férfi kézilabda csapattal. Kiemelten fontos számunkra, hogy a sportélet támogatásával széles generációkat inspiráljunk az aktív életmódra, miközben a tény, hogy ilyen kiváló teljesítményt nyújtó sportolók Toyotát használnak a mindennapokban, hazai márkamegítélésünkre is érezhetően kedvező hatással van. Éppen ezért különösen fontos számunkra, hogy idei évben először a csapat rendelkezésére bocsátott kontingens teljes egésze környezetbarát hibrid modellekből áll, amelynek révén a játékosok példaképként újabb fontos üzenetet hordozhatnak a közösség számára.  Bízunk benne, hogy az évek óta a világ legnépszerűbb crossoverének bizonyuló Toyota RAV4 hibrid változata a csapattagok megelégedésére szolgál majd, és bízunk benne hogy az előttünk álló időszakban újabb közös sikereket érhetünk majd el a sport és üzleti élet területén egyaránt.” – fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. Magyarországért felelős igazgatója.

„Nagy büszkeség számunkra, hogy a Magyarországon értékesített Toyota modellek mintegy egyharmada környezetbarát hibrid változatban talál gazdára, miközben a Lexus esetében már meghaladja a 93%-ot ez az arány, aminek révén a két márka a teljes hazai hibrid értékesítés mintegy négyötödét képviseli. Az évek óta a világ 10 legnépszerűbb autója között szereplő, hazánkban pedig mára a második legnépszerűbb Toyota modellnek bizonyuló RAV4 esetében mintegy 75%-ot tesznek ki a hibrid eladások, így a MOL-PICK SZEGED férfi kézilabda csapata valóban ikonikus környezetbarát autókat használ majd.” – teszi hozzá László Richárd.

„Megnyugtató érzés számunkra, hogy továbbra is élvezhetjük a világ legnagyobb, és nem utolsósorban legzöldebb, a társadalmi felelősségvállalás iránt talán leginkább elkötelezett autógyártójának támogatását. A Toyotának köszönhetően évek óta kiváló minőségű, rendkívül megbízható autókat használhatunk nap, mint nap. A mai napon átvett környezetbarát, hibrid RAV4 modellek pedig további motivációt jelenthetnek játékosainknak, aminek különös aktualitást ad az idei év első, e hét szombaton esedékes MOL-PICK SZEGED – TELEKOM VESZPRÉM rangadója.– teszi hozzá Dr. Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézlabda Zrt. Igazgatóságának elnöke.

„Immáron negyedik éve láthatjuk el a Toyota szegedi márkaképviseletét, és az elmúlt évek egyértelmű tapasztalata volt, hogy számos ügyfelünk kifejezetten büszke arra, hogy ugyanolyan autót használ, mint kedvenc játékosai. Mindez kétségtelenül hozzájárult szegedi értékesítéseink folyamatos, dinamikus növekedéséhez, amelynek révén a Toyota ma már az egyik vezető autómárka városunkban. A MOL-PICK SZEGED játékosainak rendkívüli teljesítménye minket is inspirál mindennapi munkánk során, hiszen célunk, hogy mi is épp olyan kimagasló színvonalat képviseljünk ügyfeleink kiszolgálásában, mint a csapat teszi a pályán.

Azt, hogy e tekintetben jó úton járunk, nem csupán ügyfeleink megelégedettsége és számának folyamatos növekedése látszik igazolni, hanem az a tény is, hogy a múlt hónapban hivatalosan is megnyithattuk az ország második Lexus márkakereskedését, ennek jogát ugyanis csak a hosszú évek, nem ritkán évtizedek során bizonyított, folyamatosan a legmagasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást nyújtó és legmagasabb szintű ügyfél elégedettséget elérő Toyota márkakereskedések kaphatják meg. Ez a tény így számunkra különösen ünnepélyes keretet teremt a mai autóátadásnak.” – avat be Kovács Péter, a szegedi Toyota Kovács Autóház és az újonnan nyílt Lexus Szeged tulajdonosa és az ünnepélyes autóátadás házigazdája.

A Toyotáról:

A Toyota a világ legnagyobb autógyártó vállalata. 2016-ban mintegy 10,2 millió gépkocsit gyártott és értékesített világszerte. Közel 340 ezer munkatársával minden kontinensen az ügyfelek maximális elégedettségére törekszik. A vállalat 1997, immáron 20 éve élen jár az általa jegyzett környezetbarát, a hagyományos benzines és az elektromos hajtást kombináló hibrid meghajtás fejlesztésében és gyártásában. A Toyota prémium márkájával, a Lexusszal közösen már több, mint 11 millió hibrid autót (10 millió Toyota, 1 millió Lexus) értékesített világszerte, ami nagyságrendileg négyszer annyi, mint amennyi hibrid és elektromos autót máig az összes többi autógyártó együttesen eladott. A Toyota célul tűzte ki, hogy 2020-ra világszintű eladásainak minimum 50%-át tegyék ki a hibrid hajtású modellek. A Toyota emellett az elektromos akkumulátorok fejlesztésében legnagyobb tapasztalattal rendelkező autógyártóként élen jár az elektromos autózást fél évtizeden belül potenciálisan forradalmasító szilárdtest akkumulátorok, és az abszolút zöld, melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás technológia fejlesztésében. Magyarországon 1990-2014 között a Toyota Motor Hungary Kft. biztosította a márka vezérképviseletét, 2015-től pedig a budaörsi székhelyű Toyota Central Europe Kft. felel a magyar, cseh és szlovák piacokért. Hazánkban a Toyota jelenleg 7,4%-os piaci részesedéssel a 4. legnépszerűbb autómárka, míg a Lexus 5,2%-os részesedéssel az ötödik helyen áll a magyarországi prémium autók piacán. Január és szeptember között a Toyota 52%-al, a Lexus pedig 65%-al növelte értékesítéseit a mindössze 13%-al bővülő magyarországi újautó piacon.

A MOL-PICK SZEGED kézilabdacsapatról:

A MOL-PICK SZEGED kézilabdacsapat hazánk egyik legpatinásabb klubja.1976 óta szerepel a hazai élvonalban. Kétszer megnyerte a magyar bajnokságot, 6 alkalommal pedig a Magyar Kupát. Legnagyobb nemzetközi sikerét 2014-ben Berlinben érte el, amikor megnyerte az EHF kupát. Az idei évben a csapat célja, hogy a sikeres nemzetközi szereplésen túl egy hazai trófeát is elhódítson.

Top