2018-ban is pályán lesz a Lexus RC F GT3

Az Emil Frey Lexus Racing tapasztalt pilótákból összeállított, ütőképes csapata idén két Lexus RC F GT3 versenygéppel áll rajthoz a Blancpain GT sorozatban.

Az újonnan alapított Emil Frey Lexus Team remekül zárta bemutatkozó tavalyi szezonját, és a svájci magáncsapat most teljes gőzzel készül a 2018-as évadra. Lorenz Frey csapatfőnök számos vendég és újságíró jelenlétében nyitotta meg az új versenyműhelyt a vállalat safenwili központjában, s az ünnepség alkalmából exkluzív információkat osztott meg az összegyűltekkel a csapat előtt álló idei kihívásokról. A Nemzetközi GT Open Bajnokságon aratott tavalyi győzelmek után az egyetlen, Lexus által támogatott csapat most feljebb lép a Blancpain GT versenysorozatba, ahol mind a gyorsasági, mind pedig hosszútávú futamokon két Lexus RC F GT3 géppel vesz majd részt. Az Emil Frey Lexus Racing több jól ismert pilótát is a soraiban tudhat. Közülük az egyik legtapasztaltabb versenyző a Le-Mans győztes Stéphane Ortelli (Monaco) és a korábbi Formula 1-es pilóta, Christian Klien (Ausztria), és a csapat színeiben versenyez majd a német Marco Seefried, az osztrák Norbert Siedler, a finn Markus Paltalla és a Lexus egyik tavalyi sztárpilótája, a spanyol Albert Costa Balboa is.

Különleges nap ez a mai, hiszen nemcsak új műhelyünket nyitjuk meg, hanem az idei versenyprogramunkat is most jelentjük be nyilvánosan.” – fogalmaz Lorenz Frey, az Emil Frey Lexus Racing csapatfőnöke. “Mindig jó érzés ismerős arcokat látni a szezonnyitón. Bár a Blancpain GT sorozat nem ismeretlen számunkra, mégis izgalmas kihívásnak számít, hiszen két viszonylag új versenyautóval neveztünk be. A csapat nagyon lelkes, remek pilótáink vannak, és tavaly rengeteg értékes tapasztalattal gazdagodtunk, így izgatottan várjuk az első futamot. Büszkék vagyunk arra, hogy együttműködhetünk a Lexussal, és képviselhetjük a márkát” – teszi hozzá Lorenz. “A Lexus öt alappillérének egyike a lenyűgöző teljesítmény, és ennek bemutatására nincs is jobb mód, mint az autóversenyzés. Komoly motivációt és önbizalmat ad nekünk, amikor izgatottnak és kíváncsinak látjuk a Lexus márkakereskedésekben dolgozó munkatársainkat – és persze a vevőket, akik betérnek európai autószalonjainkba, vagy éppen a versenypályák lelátóin szurkolnak.”

Az Emil Frey Lexus Racing új szezonja 2018. április 6-án kezdődik, amikor a belgiumi Zolderben rajthoz áll a Blancpain GT Sorozat Gyorsasági Kupa mezőnye, és a versenygépek közt két Lexus RC F GT3 is ott lesz.

Top