Környezettudatosak az európai felsővezetők: hibrid változatban favorit az LS

Tavaly év végén leplezte le a Lexus zászlóshajója, az LS felsőkategóriás luxuslimuzin legújabb generációját, amely hónapról hónapra évtizedes értékesítési rekordokat dönt: január és július között világszerte 19.491 darab talált belőle gazdára, több mint kétszer annyi, mint az előző generációból tavaly egész évben. Míg ugyanakkor a világszintű eladások 39%-át teszik ki az iparág lefejlettebb öntöltő hibrid elektromos hajtásával szerelt, a városi forgalomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemű, károsanyag-kibocsátás mentes működősre képek modellek, addig Európában ez 61%.  Az autó alapjául szolgáló új Global Architecture – Luxury (GL-A) platform alacsony tömegközéppontjával és optimális tengelyterhelés-eloszlásával közvetlen dinamikus előnyöket kínál, amely vadonatúj Lexus Multi Stage Hybrid System hajtáslánccal, a kifinomult felfüggesztéssel és a fokozatmentesen szabályozható adaptív futóművel és új légrugózással lenyűgöző teljesítményt tesz lehetővé. Nem csoda, hogy az európai felsővezetők a környezetbarát hibrid elektromos hajtás mellett teszik le a voksukat, az európai piac dízelektől történő drasztikus elfordulásával pedig még több vállalati vezető dönthet majd a Lexus LS 500h felsőkategóriás csúcslimuzin mellett.

Az LS 500h önmagát töltő benzin-elektromos hibrid hajtáslánca a Lexus forradalmian újszerű rendszerét, az elsőként az LC 500h zászlóshajó kupéban bevezetett Multi Stage Hybrid technológiát alkalmazza, új szinte emelve a teljesítményt és a kifinomultságot. A hajtáslánc egy 3,5 literes, V6-os, Atkinson ciklusú szívó benzinmotorból, két elektromotor/generátor egységből, valamint egy kompakt, kis tömegű lítium-ion akkumulátorból áll. A könnyű szelepvezérlő komponensekkel épített, D-4S közvetlen benzinbefecskendezéssel felszerelt, a szívó- és kipufogóoldalon egyaránt VVT-i intelligens változó szelepvezérlést (a szívóoldalon VVT-iW széles tartományban üzemelő, intelligens változó szelepvezérlést) alkalmazó motor a teljes fordulatszám-tartományban bőséges forgatónyomatékot biztosít, egészen a 6600/perces leszabályozási határig. A teljes rendszerteljesítmény (benzinmotor + elektromotorok együtt) 264 kW / 359 LE, ami a hátsókerék-hajtású modell esetében 5,4, az összkerékhajtású modellnél 5,5 másodperces gyorsulást tesz lehetővé 100 km/órás sebességig (homologizálásra váró, előzetes gyorsulási értékek).

Lexus Multi Stage Hybrid rendszer

A Multi Stage Hybrid rendszer a jól ismert Lexus Hybrid Drive elektromos fokozatmentes sebességváltóját egy új, négyfokozatú fordulatszám-módosító berendezéssel párosítja. Ez a rendszer kiterjeszti az áttételi tartományt, közvetlenebb reakciókat ad a vezető parancsaira, és jobb dinamikus teljesítményt tesz lehetővé, miközben maradéktalanul biztosítja a luxus zászlóshajótól elvárható kifinomult teljesítménykifejtést. A hagyományos full hybrid gépkocsikban az elektromotor egy fordulatszámcsökkentő áttételen keresztül erősíti a belső égésű motor teljesítményét; az új Multi Stage Hybrid rendszer esetében azonban a V6-os benzinmotor és az elektromotor teljesítménye egyaránt felerősíthető az automata sebességváltó révén, így álló helyzetből gyorsítva jóval nagyobb mértékű hajtóerő generálható. A Lexus a korábbi 6000/percről 6600/percre növelte a benzinmotor maximális fordulatszámát, a Multi Stage Hybrid rendszernek köszönhetően pedig első, második és harmadik fokozatban megnőtt az üzemi tartomány, így a motor már 50 km/óra körül eléri optimális fordulatszámát. A Multi Stage Hybrid rendszer révén az új LS 500h nagyobb (akár 140 km/órás) sebességet érhet el tisztán elektromos üzemben, mint a korábbi Lexus hibrid modellek. Emellett álló helyzetből való erős gyorsításkor a V6-os motor nagyobb vonóerőt képes kifejteni.

10 fokozatú sebességváltóhoz hasonló vezetési érzet

A többfázisú fordulatszám-módosító berendezés közvetlenül a teljesítménymegosztó egység mögött kapott helyet, a motor hajtótengelyével együtt álló tengelyen. Habár a berendezés mindössze négy fokozattal bír, D tartományban olyan szimulált váltóprogramot alkalmaz, amely a 10 fokozatú sebességváltók működését szimulálja. A jármű sebességének növekedését a motorfordulatszám lineáris, közvetlen és folytonos emelkedése kíséri, elkerülve azt a „gumiszalag-hatást”, amelyet néhány fokozatmentes sebességváltónál tapasztalhatunk. A 10. fokozati tartományban a CVT váltóegység alacsony fordulatszámon tartja a motort, így az LS csendesen, finoman és takarékosan haladhat. Az erőátviteli rendszer emellett a hagyományos automata váltókból ismert AI váltóvezérlés továbbfejlesztett változatát is megkapta. Ez intelligens, optimális fokozatválasztást tesz lehetővé, összhangban a menetkörülményekkel és a vezető utasításaival, ha pl. emelkedőn vagy lejtőn halad az autó. A rendszer emellett automatikus üzemmód-választás funkcióval is rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a sebességváltásokat képes a vezető stílusához és viselkedéséhez igazítani, anélkül, hogy a vezetőnek üzemmódot kellene váltania ahhoz, hogy az erőátviteli rendszer az elvárt teljesítményt biztosítsa.

M üzemmód kézi fokozatválasztással

A Multi Stage Hybrid rendszer kialakításának köszönhetően a vezető akár M (kézi) üzemmódban is közlekedhet, a kormány mögött elhelyezett váltófülekkel kézzel kiválasztva és tartva a fokozatokat. A teljesítménymegosztó egység és a fokozatváltó mechanizmus összehangolt vezérlésének köszönhetően a váltás haladéktalanul megkezdődik, amint a vezérlő számítógép észleli a váltófülön keresztül kapott parancsot, ami kivételesen gyors váltási reakciót eredményez.

Üzemmódválasztó

Az üzemmódválasztó segítségével a vezető saját preferenciáihoz és az útviszonyokhoz igazíthatja az autó teljesítményét. A Normal és ECO üzemmódokon túl az új LS Comfort és Custom (Egyéni) beállítási lehetőséget, továbbá Sport S és Sport S+ állást is kínál. Az aktuálisan választott üzemmódtól függően a rendszer a helyzetnek megfelelően automatikusan szabályozza a hajtáslánc, az adaptív változó felfüggesztés, az elektromos szervokormány, a változó áttételezésű kormánymű és a klímaberendezés működését.

Vadonatúj padlólemez

Az LS 500h alapját adó, új Global Architecture – Luxury (GA-L) platform alapvetően meghatározza a modell kvalitásait. A vadonatúj szerkezet tervezéséhez „tiszta lappal” fogtak hozzá a japán mérnökök, merőben újszerű módon közelítve meg a fejlesztési, anyaghasználati és tervezési kérdéseket. Ugyanerre a padlólemezre épül a Lexus LC zászlóshajó kupé, az LS esetében azonban meghosszabbítottuk a platformot, hogy megvalósítsuk a fejlesztés egyik sarkalatos célkitűzését: a különösen tágas hátsó teret. Az új LS tengelytávja 3125 mm, vagyis 35 mm-rel hosszabb, mint az előző generációs modell nyújtott tengelytávú kiadásáé. A megnövekedett hosszúság ellenére a vezető változatlanul a tengelytáv középvonalában ül, csípőpontja pedig közel helyezkedik el a jármű (kategóriaelső 543 mm magasságban húzódó) tömegközéppontjához. A mély tömegközéppont, a kiemelkedően merev vázszerkezet és a kimagaslóan kedvező tömegelosztás együttesen eredményezi a zökkenőmentes fékezést, kormányzást és gyorsítást lehetővé tevő, magabiztos menetdinamikát, valamint a vezető és utasai számára egyaránt rendkívül kényelmes, egységesen komfortos beltéri környezetet. A platform alkalmazásával mintegy 15 mm-rel csökkent az új LS teljes magassága, miközben a motorház fedele kb. 30, a csomagtartóé kb. 40 mm-rel került mélyebbre. Mindez olyan érzést kelt, mintha az autó az aszfaltra simulna. Ez a kialakítás azt is lehetővé tette, hogy a nehezebb komponenseket közelebb vigyük a jármű középpontjához; a motor az első tengely mögé került, a vezetői üléshelyzetet hátrébb toltuk, a hibrid akkumulátor pedig (a korábbinál könnyebb és kompaktabb lítium-ion egység) előrébb költözött.  Mindezen megoldások révén mélyebbre került a jármű tömegközéppontja, a teljes tömeg pedig optimális 52/48 arányban oszlik meg az első és a hátsó tengely között, ami minimális oldaldőlést, pontosabb kormányozhatóságot és végső soron élvezetesebb vezetést eredményez.

Könnyű anyagok és rendkívül merev karosszéria-szerkezet

A jármű tömegeloszlásának optimalizálását elősegítette az új, kis tömegű anyagok alkalmazása – ilyen például az új, öntött alumíniumból készült első és hátsó rugótorony. Mivel az alumínium nem hegeszthető az acélhoz, ezeket az elemeket önlyukasztó szegecsek és nagy szilárdságú szerkezeti ragasztás segítségével rögzítettük a karosszériához. Ezek a rugótornyok számottevően könnyebbek és merevebbek az azonos funkciójú acél elemeknél: elöl mintegy kétszer szilárdabbak, és 42 százalékkal könnyebbek, hátul másfélszer merevebbek és csak fele olyan nehezek. A kritikus pontokon egyéb kis tömegű anyagok – ultra nagy szakítószilárdságú acél, acélötvözetek vagy alumínium – alkalmazásával fokoztuk a szerkezet merevségét és ellenállóképességét. A nagy szilárdságú acél elemek a jármű teljes tömegének csaknem 30 százalékát teszik ki, ami több mint kétszerese az előző generációs LS ugyanezen arányának. Az elsődleges borítóidomok – az ajtók, a kerékdobok, valamint a motorház- és csomagtérfedél – alumíniumból készültek. Az ajtók esetében ez nem csupán a tömegcsökkentés miatt lényeges, hanem mert az így elért keskeny, mégis robusztus szerkezetnek köszönhetően javult az utastér helykínálata. Szintén jóval nagyobb arányban alkalmaztak szerkezeti ragasztóanyagokat és lézeres hegesztéses eljárást; mindkét technológia erősebb, merevebb kötést biztosít az egyes elemek között. A padlólemez gyártásánál csaknem 33 méternyi ragasztást használtak, szemben az előző generációs modell öt méterével.

Adaptív változó felfüggesztés

Az LS egymást követő generációinál mindig központi jelentőséggel bírt a megfelelő rugózási kényelmet és utazókomfortot meghatározó futóműhangolás. A legújabb modell esetében elöl és hátul egyaránt olyan új, magasan bekötött többlengőkaros szerkezetet alkalmaztak, ami az eddigieknél is kedvezőbb teljesítményt tesz lehetővé. Elöl a felső és alsó keresztlengőkarok egyaránt kettős gömbcsuklót kaptak, így a szerkezet már a vezetőtől kapott legfinomabb kormányparancsokra, valamint az útfelület visszajelzéseire is precízen reagál. Ez a szokatlan elrendezés optimális futóműgeometriát eredményez, és pontosabb kormányreakciókat tesz lehetővé, csekélyebb kezdeti erőkifejtéssel. A tömeg csökkentése érdekében a felfüggesztés szerkezeti elemei jelentős arányban alumíniumból készültek. A hátsó felfüggesztés új, kis helyigényű multilink szerkezete fokozott stabilitást kínál. Ahogy az első felfüggesztésnél, itt is az LC kupé számára kifejlesztett futóművet vették alapul, ám a jobb menetstabilitás és rugózási komfort érdekében módosítottuk a perselyek beállításait. Az új LS frissen fejlesztett, az eddiginél előremutatóbb adaptív felfüggesztése mind a négy keréknél folyamatosan szabályozza a lengéscsillapítást, igazodva a vezetési stílusoz és az útminőséghez. A fokozatmentesen változó beállítás révén az előző LS modellnél alkalmazott 9 helyett immár 650 különböző szinten szabályozhatók a rendszer beállításai. Az eredmény: gyorsabb, zökkenőmentes, kifinomultabb működés. Például egyenetlen úton haladva a rendszer anélkül képes megnövelni a rugózási kényelmet, hogy túlzott mértékben feszesebbre kellene állítani a csillapítást. A kormánykerék elfordításakor ugyanakkor automatikusan megnő a csillapítás, ami segít ellensúlyozni a jármű átterhelődésének hatásait, és megőrizni a dőlésmentes kanyarvételi képességet.

Légrugózás

Az új LS opciós, új fejlesztésű, elektronikusan szabályozott légrugózása kivételes rugózási kényelmes biztosít. A zárt rendszerben pneumatikatartályok tárolják a sűrített levegőt, így amint meg kell emelni a járművet, a rendszer azonnal többletlevegőt szivattyúzhat a futóműhöz.

A légrugózás teszi lehetővé az új LS be- és kiszállást megkönnyítő üzemmódját, amelyről a fenti Omotenashi fejezetben olvashat részletesen.

Fékrendszer

Az LS 500h új generációs, elektronikus vezérlésű fékrendszere (ECB) aktív féknyomás szabályozással képes növelni a lassítás mértékét: a rendszer akkor is fokozatosan növeli a fékfolyadék nyomását, ha a vezető állandó erővel nyomja a fékpedált. Ez a megoldás a megfelelő fékérzetről is gondoskodik.

A rendszer elöl 357 x 34 mm-es, hátul 335 x 25 mm-es, spirális belső hűtésű féktárcsákat alkalmaz. Elöl négy-, hátul kétdugattyús féknyergeket találtunk. Az LS 500h F SPORT modellen található, nagyobb fékekről az alább megtalálható F SPORT fejezetben írunk részletesen.

Integrált járműdinamikai szabályozás (VDIM)

Az integrált járműdinamikai szabályozási rendszer (VDIM) a jármű vezethetőségét szabályozó rendszerek és az aktív biztonsági funkciók összehangolt vezérlése révén javítja az új LS menetdinamikai képességeit. A rendszer a blokkolásgátló fékberendezés (ABS), a kipörgésgátló, a menetstabilizáló rendszer, az elektronikus szervokormány, a változó áttételezésű kormánymű és a dinamikus hátsókerék-kormányzás működését koordinálja.

Lexus Dynamic Handling

Az opciós Lexus Dynamic Handling rendszer minden menetkörülmények között fokozott vezethetőséget és pontosabb irányíthatóságot biztosít. Ennek érdekében összehangoltan működteti az autó változó áttételezésű kormányművét (VGRS), dinamikus hátsókerék-kormányzását (DRS) és elektromos szervokormányát (EPS), így mind a négy kerék állásszögét képes befolyásolni. A rendszer működését a jármű sebessége és dinamikus viselkedése befolyásolja. 80 km/óra alatti sebességnél az első és hátsó kerekek eltérő szögben fordulnak el, dinamikus vezethetőséget és biztonságos kanyarodási képességet szavatolva. 80 km/óra felett az első és hátsó kerekek azonos szögben fordulnak el, ami fokozott stabilitást eredményez.

A VGRS rendszer a jármű sebességétől és a vezető parancsaitól függően szabályozza a kormányzási szöget. Így pontosabban szabályozható a jármű függőleges tengely körüli elfordulása, kanyarvételi képessége és ívmenetben, illetve sávváltáskor mutatott stabilitása. A kormányáttétel arányát automatikusan, a jármű sebessége és a menetkörülmények figyelembe vételével módosítja a rendszer, ezért kis sebességnél vagy 180 fokos fordulónál kevesebbet kell fordítani a kormánykeréken. Kis és közepes sebességnél könnyű vezethetőséget biztosító, optimális áttételt állít be a rendszer, míg nagy sebességnél a VGRS kontrollált, stabil érzetet biztosít.

Aerodinamikai teljesítmény

Az LS 500h kecses külső formaterve nem csupán tetszetős, de aerodinamikailag is kiváló hatásfokú. A karosszéria felső része áramvonalas kialakításának apró részletei hatékonyan küszöbölik ki a légörvényeket és javítják a jármű menetdinamikai teljesítményét. Mindennek eredményeként a menetszél akadálytalanul áramlik végig a karosszéria mentén, hogy hátul leválva találkozzon a fenéklemez alól érkező légáramlattal. Az első lökhárító oldalfalát úgy alakítottuk ki, hogy a menetszelet a kerékdob mentén vezessék el. Az ajtókeret borításánál, valamint a hátsó lámpatesteken elhelyezett apró, ám hatásos légterelő idomoknak köszönhetően a levegő szorosan az oldalfalak mentén áramlik végig, ami javítja az egyenesfutást. A hátsó lámpák sarkainak ívelt kialakítása finoman eltéríti a légáramlatot a karosszériától. A síkban illeszkedő oldalablakoknak köszönhetően elmaradnak azok az örvények, amelyeket az egyenetlen felület mellett áramló levegő kelt. A fenéklemez csaknem teljesen burkolt kialakítása szintén mérsékli a légörvényeket, a precízen elhelyezett légterelő lemezek finoman irányítják hátrafelé a légáramlatot. A közvetlenül a hátsó kerekek mögött kialakított, függőleges szárnyacskák a légörvények és a légellenállás csökkentésében játszanak szerepet. Az LS 500h légellenállási együtthatója 0,26 (összkerékhajtás esetén 0,28).

Defektmentes abroncsok

Az új LS alapfelszerelésként új fejlesztésű defektmentes abroncsokon gördül, amelyek megfelelő mértékű rugózási kényelmet és utazási komfortot nyújtanak. A defektmentes abroncs alkalmazása a tömegeloszlás és a menetdinamika optimalizálásához is hozzájárult. Az oldalfalaknál használt, megerősített guminak köszönhetően az LS defektes kerékkel is továbbhaladhat akár 160 kilométeren át, legfeljebb 80 km/óra sebességgel.

2018 LS 500h MŰSZAKI ADATOK

KÜLSŐ MÉRETEK
Tengelytáv 3125 mm
Teljes hosszúság 5235 mm
Teljes szélesség 1900 mm
Teljes magasság RWD 1450 mm – légrugó

1460 mm – acélrugó

AWD 1460 mm – légrugó

1470 mm – acélrugó

Nyomtáv    – elöl RWD

AWD

1630 mm

1630 mm – acélrugó /F SPORT

1635 mm -légrugó

        – hátul RWD

AWD

1635 mm

1615 mm - F SPORT

1635 mm

1615 mm -F SPORT

Szabad hasmagasság RWD 147 mm – légrugó

169 mm – acélrugó

AWD 147 mm – légrugó

160 mm – acélrugó

BELSŐ MÉRETEK
Szállítható személyek száma 5
Fejtér

Elöl

Hátul

947,8 mm946,3 mm
Lábtér

Elöl

Hátul

1041,3 mm989,2 mm
Válltér – elöl 1493,2 mm
        – hátul 1433,7 mm
Csípőtér    – elöl 1410,2 mm
        – hátul 1398,8 mm
Csomagtartó térfogata (VDA) 0,43 m3 / 430 l

TÖMEGEK ÉS TÉRFOGATOK

RWD (Comfort felszereltségi szint) 2185-2225 kg – légrugó

2175-2215 kg – acélrugó

AWD (Comfort felszereltségi szint) 2250-2290 kg
Luxury csomaggal

RWD

AWD

2300 – 2345 kg2380 – 2425 kg
Megengedett legnagyobb össztömeg (kg)

RWD

-EU 2725 kg
AWD

EU

2800 kg
Tömegelosztás (elöl/hátul) 51/49
Üzemanyagtartály térfogata EU 82 l
HIBRID RENDSZER
Típus
Soros/párhuzamos rendszer benzinmotorral és elektromotorokkal
Teljes rendszerteljesítmény  
264 kW / 359 LE
MOTOR
Típus V6, alumínium blokk és hengerfej
Típusjelzés 8GR-FXS
Szelepvezérlés DOHC 24 szelep

Szívóoldalon: VVT-iW (széles tartományban üzemelő, intelligens változó szelepvezérlés)

Kipufogóoldalon: VVT-i (intelligens változó szelepvezérlés)

Lökettérfogat 3,5 liter / 3456 cm3
Furat x löket 94,0 mm x 83,0 mm
Sűrítési arány 13,0 : 1
Teljesítmény (SAE) 220 kW @ 6600/perc / 299 LE @ 6600/perc
Forgatónyomaték EU: 350 Nm @ 5100/perc
Üzemanyag-ellátó rendszer EFI (elektronikus üzemanyag-befecskendezés), D-4S (közvetlen benzinbefecskendezés, négy ütem, Superior kivitel)
Üzemanyag típusa 95 RON / 91 AKI vagy magasabb
Károsanyag-kibocsátási tanúsítvány LEV III-SULEV30

SULEV OBD-vel,

Tier3 OBD-vel

ELEKTROMOTOROK
Elektromotor/generátor 1 (MG1) funkciója Elsődleges áramfejlesztő, indítómotor, belső égésű motor fordulatszámának szabályozása
Típus Állandó mágneses elektromotor
Hűtési rendszer vízhűtés
Elektromotor /generátor 2 (MG2) funkciója Hátsó kerekek hajtása; regeneratív fékezés
Típus Állandó mágneses elektromotor
Hűtési rendszer vízhűtés
HIBRID AKKUMULÁTORCSOMAG
Típus Lítium-ion
Cellaszám 84 db
Névleges feszültség 310,8 V
Rendszerfeszültség 650 V

 

HAJTÁSLÁNC
Elrendezés Orrmotor, hátsó- vagy összkerékhajtás
Erőátvitel típusa Multi Stage Hybrid erőátvitel
Típusjelzés L310 (RWD) / L310F (AWD)
Áttételek    1. 3,538
        2. 1,888
        3. 1,000
        4. 0,650
        Hátramenet N/A
                         Differenciálmű áttétele (első/hátsó) RWD: ( – /3,615) AWD: (3,916 / 3,916)
FUTÓMŰ ÉS KAROSSZÉRIA
Karosszéria/vázszerkezet Acél önhordó konstrukció
Felfüggesztés    – Elöl és hátul Magasan beszerelt többlengőkaros
Kormánymű Elektromos szervokormány (EPS): fogasléces kormánymű sebességfüggő elektromos rásegítéssel
        – Fordulatok száma (ütközéstől ütközésig) RWD: 2,9, AWD: 2,8
        – Fordulókör (padkák között) RWD: 5,7 m, AWD: 6,0 m
Fékrendszer/Típusa Blokkolásgátló fékrendszer (ABS); Elektronikus fékerőelosztás (EBD); vészfékrásegítés (BA)
        – elöl

– F SPORT elöl

357 mm belső hűtésű féktárcsák négydugattyús alumínium féknyergek, normál fékbetétek

400 mm belső hűtésű féktárcsák hatdugattyús alumínium féknyergek, nagy súrlódású fékbetétek

        – hátul

– F SPORT hátul

335 mm belső hűtésű féktárcsák kétdugattyús alumínium féknyergek, normál fékbetétek

359 mm belső hűtésű féktárcsák négydugattyús alumínium féknyergek, nagy súrlódású fékbetétek

Kerék mérete / típusa 1. 19 col (öntött alumínium – alapkivitelű)

2. 20 col (öntött alumínium, rezonátor / kovácsolt alumínium – rendelhető)

3. 20 col (kovácsolt alumínium – rendelhető F SPORT-hoz)

Abroncsméret / típus 1. 245/50RF19

2. 245/45RF20

3. E: 245/45RF20, H: 275/40RF20 (F SPORT)

Abroncsmárkák Bridgestone, Dunlop, Michelin
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás 0-100 km/óra (gyártói becslés) 5,4 mp (RWD)

5,5 mp (AWD)

Végsebesség (elektronikusan korlátozva) EU:  250 km/óra
Üzemanyag-fogyasztás (gyártói becslés)

(városi/országúti/vegyes)

RWD (L/100 km) Városi 7,5 1 /7,9 2

Országúti 5,9 /6,1 2

Vegyes 6,2 1 /6,5 2

AWD (L/100 km)  

Városi 8,2 1 /8,3 2 /8,5 3/8,6 4

Országúti 6,6 1 /6,7 2 /7,0 3/7,0 4

Vegyes 7,0 1 /7,1 2 /7,3 3/7,4 4

Légellenállási együttható (Cw) -Európa 0,26 (RWD)/ 0,28 (AWD)

1 WVTA (19 colos kerékkel)
2 WVTA (20 colos kerékkel)
3 WVTA (Izrael)
4 Ukrajna

 

Top