design

Káprázatos tanulmányt mutatott be Detroitban a Lexus - videó

0

Régóta vártunk arra, hogy a Lexus hivatalosan is felfedje új LF-LC sportkupéját, és most a Detroiti Autószalonon végre bemutatkozott a koncepcióautó. Ahogyan az Evos esetében a Fordnál, úgy a Lexusnál is inkább a jövőbeli dizájnirányzatot vetíti előre az LF-LC tanulmány, bár az erősen pozitív fogadtatás miatt némileg reménykedhetünk abban is, hogy gyártósorra küldik a gépet a japánok. Míg a kocsi stílusáról egy több száz oldalas iromány is napvilágot látott, addig technikai fronton mindössze annyit tudhatunk, hogy a tanulmány elejében elhelyezkedő motorhoz a gyártó az Advanced Lexus Hybrid Drive rendszert köti, mely a hátsó kerekeket hajtja. 

tovább

Toyota multimédia-ablak a világra

0

A Toyota európai részlege a koppenhágai Institute is Interaction Design elnevezésű fejlesztőközponttal közösen készítette el az Ablak a világra fantázianevű szerkezetet. Ez tulajdonképpen egy, a hátsó ablakba épített érintőképernyő. A Toyota azonban sietett leszögezni, hogy a videót kontrollált körülmények között, álló autóban készítették, a cég nem támogatja a biztonsági öv használata nélküli autózást.

tovább
weigel.hu - webfejlesztés