A Lexus és a SkyJet is feltűnt Luc Besson új filmjének premierjén

Hétfő éjjel mutatták be a hollywoodi TCL Kínai Filmszínházban a Valerian és az ezer bolygó városa című, idehaza ma debütáló akció-kalandfilmet, amelyben a Lexus és az EuropaCorp együttműködésével készült SKYJET is szerepel. A gyönyörű együléses űrhajó a premier idején a vörös szőnyegen is feltűnt a film főszereplői, Cara Delevingne és Dane DeHaan mellett.

Dane és Cara olyan világsztárok társaságában érkezett, mint Rihanna, vagy épp a nemzetközi divat- és művészvilág ismert szereplői, majd közös fotózásra álltak be a rajongókkal a SKYJET előtt, életre keltve néhány pillanatra a film varázslatát a premierre összegyűlt tömeg előtt. A Valerian minden idők legnagyobb költségvetésű európai mozija, így nem véletlen, hogy Hollywood hatalmas izgalommal és várakozással fogadta a produkciót. A filmben szereplő együléses űrhajót, a SKYJET-et úgy akarta megépíteni a Valerian csapata, hogy a jármű minden részletében valósnak tűnjön, ugyanakkor jól illeszkedjen a 700 év múlva létező valeriánus világ környezetébe. A filmkészítők ezért a Lexus dizájner-csapatával együtt láttak neki a tervezésnek, és a márka jellegzetes formai elemeivel és fejlett technológiáival alkották meg a SKYJET végleges változatát. Érdekesség egyébként, hogy a SKYJET a filmben hidrogén-üzemanyagcellás meghajtással jelenik meg, ez pedig az a technológia, amelyben a Lexus a valódi nulla károsanyag-kibocsátású közlekedés jövőjét látja, és amelynek fejlesztésében az autógyártó már ma is előrehaladott eredményeket tudhat magáénak. (A Lexus ugyan még csak tanulmányautó formában mutatott be ilyen járművet, ám anyamárkája, a Toyota már sorozatgyártott modellt is kínál Mirai néven.) A technológia egyébiránt a jövőben valóban megjelenhet a légiközlekedésben, már ma is vannak ezt használó kisrepülőgépek (egyelőre max 4 személyig), míg a 60-80 fős hidrogén üzemanyagcellás személyszállítók megjelenését a szakemberek 20 éven belül várják.

Remek érzés volt látni a SKYJET-et a vörös szőnyegen, és nemkülönben a rajongók reakcióját is. A film arra emlékeztet minket, hogy a jövő olyan is lehet, amilyennek elképzeljük. Autógyártóként ez arra ösztönöz minket, hogy lenyűgöző élményeket kínáljunk vásárlóinknak – most és a jövőben egyaránt.” – fogalmaz Spiros Fotinos, a Lexus globális marketing-igazgatója így nyilatkozott a premier kapcsán.

 

A nagy várakozások övezte, hazánkban mától látható film előzetese az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=slq0WRVI8U4

A VALERIAN ÉS AZ EZER BOLYGÓ VÁROSA

A történet alapja egy francia képregénysorozat, a Valerian és Laureline, melyet Pierre Christin írt, Jean-Claude Mézières illusztrált, és a Dargaud adott ki. A híres rendező és író, Luc Besson ezt a kultikus forrást használta kiindulásul különleges kortárs science fiction balladájához, aminek producere Virginie Besson-Silla. Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) az emberlakta övezeteket vezető kormány különleges ügynökei, akiknek munkája a rend fenntartása az Univerzumban. Felettesük a Parancsnok (Clive Owen), feladatuk pedig, hogy a lélegzetelállító intergalaktikus városban, Alphában szálljanak le. Ez az örökké növekvő metropolisz ezernyi különböző faj gyűjtőhelye, akik az Univerzum legtávolabbi sarkaiból sereglettek össze. Alpha tizenhétmillió lakója az idők során egyesítette tudását, technológiáját és forrásait a közjó érdekében. Ám sajnos nem mindenki ért egyet ezekkel a nemes célokkal. Láthatatlan erők dolgoznak azon, hogy nagy veszélybe sodorják fajunkat.

A LEXUS

1989-es színre lépése óta a hazánkban az elmúlt időszakban sorozatos értékesítési rekordokat döntő japán prémium autómárka, a Lexus világszerte közismertté vált kiváló minőségű termékeiről és ügyfelei példás ügyfélszolgálatáról. A Lexus nem csak megbízhatóságáról nevezetes, hanem arról is, hogy piacvezető hibridautó-gyártó a luxusmárkák között; termékei az innovatív technológia és az utánozhatatlan luxus legjavát kínálják. A márka jelenleg kilencvennél is több piacon van jelen. A Lexus fejlődése nem csak legutóbbi modelljeinek progresszív kialakításában mutatkozik meg. A márka missziójának tekinti, hogy a luxus felhasználók felnövekvő generációjának olyan öntudatot, termékeket és szolgáltatásokat kínáljon, melyek jövőbe tekintőek, eredetiek és izgalmasak.

AZ EUROPACORP

Az EuropaCorp az egyik legnagyobb európai filmstúdió. Az 1999-ben alapított EuropaCorp tevékenységében ugyanúgy szerepel a filmgyártás, mint a színházi produkciók és videók készítése, illetve a televíziós tevékenység. Az EuropaCorp emellett nemzetközi tevékenységet is folytat a filmgyártás és a filmzenék területén. A cégcsoport 2010 óta televíziós sorozatokat is készít. Sokrétű üzleti modellje révén az EuropaCorp számos bevételi forrással rendelkezik. Különféle stílusú filmjeivel és a nemzetközi piacokon is népszerűnek bizonyult produkcióival a csoport nevéhez fűződnek az elmúlt évek legnagyobb francia sikerprodukciói. 2014-ben az EuropaCorp közvetlen filmforgalmazóként jelent meg az amerikai piacon. Az EuropaCorp alapítója a francia filmes, forgatókönyvíró és rendező Luc Besson. A csoport katalógusában 500 mozifilm szerepel.

Top