Lexus RX L – a mozgó omotenashi szalon

A legzöldebb luxusató márkának tekintett, 97%-ban hibrid autókat értékesítő Lexus első európai hétüléses modellje, az új RX L új lehetőségeket kínál ahhoz, hogy tulajdonosa több utast szállíthasson, vagy hogy sokkal több poggyászt vihessen magával – és mindezt a lehető legegyszerűbben sikerült megoldani. Az autó így a legmagasabb szintű japán vendégszeretet négy keréken guruló szimbólumává, igazi mozgó omotenashi szalonná vált. A világ vezető környezetbarát prémium hibrid gyártójaként ismert Lexus 20 évvel ezelőtt az RX modellel teremtette meg a luxus-crossoverek szegmensét, jelenleg is ez a legnépszerűbb Lexus SUV világszerte.

A Lexus mérnökei úgy tervezték meg az RX L utasterét, hogy a kabin könnyű variálhatóságával tulajdonosa a lehető legjobban kihasználhassa az autó megnövelt hosszát. Ez a praktikum természetesen a Lexus hibátlan luxusával és az omotenashi vendégszeretettel párosul, s ez a biztosíték arra, hogy az autóban ülő összes utas teljes kényelemben utazik majd. Ha úgy adódik, hogy tulajdonosának szüksége van a hátsó, harmadik üléssorra, – például egy családi kiránduláson, vagy amikor este nekivág a városnak a barátaival –, akkor elég egy gombnyomás, és a két ülés máris gyorsan és simán felnyílik a padlóból. Hogy a dolog még könnyebben menjen, a művelethez két, kényelmesen elérhető gomb is a rendelkezésére áll: egy a második üléssorban, egy pedig a csomagtérben.

Az ülések összecsukása ugyanilyen egyszerű feladat, és a támlák ledöntésével 1.067 mm hosszú, sík padlójú rakodóteret alakíthat ki. Az itt szállított tárgyakat kalaptartó védi a kíváncsi pillantásoktól, amit használaton kívül egy külön erre a célra kialakított rekeszben tarthat a csomagtérpadló alatt.

A Lexus szakemberei a legapróbb részleteket is gondos figyelemmel dolgozták ki. A második üléssor dönthető ülésein például nincsenek kiálló részek, hogy a ki- vagy beszálló utasok semmibe ne akadjanak bele. A harmadik sorba könnyű beszállni, mivel a második sor ülései egyetlen gombnyomásra előre billennek és előbbre csúsznak, s a padlón kialakított lépőfelület szinte magától a helyes irányba tereli a lábat. Ha ledöntik a leghátsó üléssort, a második sor ülései 150 mm-es úton csúsztathatók előre-hátra: ilyen értéket egyetlen más hétüléses prémium SUV sem kínál, így a Lexusban igazán kényelmesen kinyújtózhat.

Kifejezetten hétülésesként tervezett járműként az RX L kimagasló luxus és kényelmet kínál minden utasa számára. A háromzónás klímaberendezés fűtés-hűtését és légbefúvását a harmadik sorban ülők is maguk állíthatják be az ülésük mellett elhelyezett kezelőszervekkel. A leghátsó klímazónát a vezető is kezelheti a multimédia kijelzőn keresztül. A harmadik üléssor multifunkciós kartámasz-konzoljában két pohártartó és két USB port kapott helyet; ez utóbbi ideális megoldás a gyermekek számára, akik így a hosszú utazások alatt is hozzáférhetnek kedvenc játékaikhoz.
Mindez kellemesen és harmonikusan egészíti ki a Lexus RX család jól ismert, fényűző felszereltségét. A kiválasztott kiviteltől függően az autó olyan extrákat kínál, mint a 12,3 colos multimédia és navigációs képernyő, a kifejezetten az RX-hez hangolt Mark Levinson surround hangrendszer, a kézhasználat nélkül nyitható-zárható, motoros mozgatású csomagtérajtó, a fűthető és szellőztethető, elektromosan állítható első ülések, vagy a teljes LED világítás.

A biztonság a hétüléses változatban is kimagaslóan jó. Ötüléses testvéréhez hasonlóan az RX L is ötcsillagos értékelést kapott a független Euro NCAP szervezet töréstesztjén. Az ütközés előtti biztonsági rendszer, a dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika, a sávtartó asszisztens, a jelzőtábla-felismerés és az automatikus távfény (az Executive kivitelben; a Luxury változatban adaptív távfény rendszer) révén az autó vezetője minden eddiginél több segítséget kap a veszélyhelyzetek felismerésére és elkerülésére.

Top