Velencében nyit új bázist a Toyota hibrid autómegosztó vállalata

A “YUKÕ with Toyota” (YUKÕ Toyotával) 2016-ban, az írországi Dublinban kezdte meg tevékenységét, a következő helyszín pedig az olaszországi Forli volt. A szolgáltatás most tovább terjeszkedik, méghozzá a történelmi olasz városban, Velencében: 49 öntöltő és plug-in hibrid elektromos járművet vetnek be, amelyeket akadálymentesített, speciális felszerelésű Proace Versók egészítenek ki. A Toyota egyre növekvő autómegosztó brandje annak a megtestesülése Európában, hogy egy autógyártó hogyan válhat „tömegközlekedés-szolgáltatóvá”.

2016-ban a Toyota volt az első cég, amely öntöltő hibrid elektromos járműveket kínált az európai autómegosztó szolgáltatások közt. A YUKÕ (japánul: ’induljunk’) elnevezésű brand anélkül ad lehetőséget hibrid elektromos járművek használatára, hogy birtokolni kellene azokat. Velencében 49 öntöltő és plug-in hibrid jármű fut majd a Toyota Yaristól a Prius plug-in hibridig.

„Örülünk, hogy Velence polgármestere, Luigi Brugnaro is itt van velünk a „YUKÕ with Toyota” hivatalos velencei startjánál. A hibrid elektromos autókra épülő autómegosztó szolgáltatás elindítása az első konkrét lépés a fenntartható mobilitás irányába Velencében. A „YUKÕ with Toyota” környezetbarát tanúsítványokkal rendelkező hibrid elektromos flottájának köszönhetően minden velencei lakosnak lehetősége lesz arra, hogy csökkentse a károsanyag-kibocsátást és a forgalmi dugókat a városban. A „YUKÕ with Toyota” szolgáltatás mindenki, így a mozgáskorlátozottak számára is igénybe vehető. Utóbbiak igényeit a speciális felszerelésű, akadálymentesített Toyota Proace Vers modellek elégítik ki.”  – fogalmaz az új bázis megnyitása kapcsán Toyota olaszországi ügyvezetője, Mauro Caruccio.

Innovatív szolgáltatás

A dublini (Írország) és a forli (Olaszország) tapasztalatokra alapozva Velence lakosai a következő újító megoldások előnyeit élvezhetik:

  • A regisztráció online történik, és mindössze pár percig tart: kezdetben PC-ről és tabletről, illetve egy okostelefon-applikációval, később okosóra segítségével is lehetséges lesz
  • Kétféle szolgáltatás: az állomáshely-alapú “YUKÕ One”, ahol az ügyfél az általa kiválasztott állomáshelyen veszi fel, és adja vissza az autót. A “YUKÕ Way” pedig szabadon leadható, így az ügyfél a városközpont bármelyik parkolóhelyén otthagyhatja az autót
  • Velence hivatalos városi igazolványa, a „Venezia Unica” is használható az utazás megkezdéséhez és befejezéséhez. Ez a kártya lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy váltogassanak a tömeg- és az egyéni közlekedés között
  • A flottát akadálymentesített Toyota Proace Versók egészíti ki, amelyek a mozgáskorlátozottak és az idősebbek mobilitását hivatottak javítani
  • Szabad behajtás a forgalomkorlátozott övezetekbe és a fizető parkolókba
Panoramic image of Venice, Italy during sunrise.

Toyota hibridek – közel 80%-os tisztán elektromos üzem

A YUKÕ révén a Toyota ismét bizonyítja elkötelezettségét az öntöltő és plug-in hibrid autózás népszerűsítésében, és tovább növeli Toyota és Lexus hibrid felhasználók számát, ami a világszinten immár közel tizenkétmillióra rúg. A hibrid elektromos technológiának köszönhetően segíteni lehet a városok levegőszennyezettségének problémáin. A római CARe kutatásai* szerint a negyedik generációs Priusok Rómában a napi munkába járás során 73 százalékban nulla károsanyag-kibocsátással közlekednek. Ez az arány 79,4 százalékra növekszik, amikor az autók tisztán városi környezetben közlekednek. A hibrid autómegosztás a szociális és a vásárlói igények szempontjából is előnyös. Stresszmentes és üzemanyag-takarékos autózást tesz lehetővé, javítja a levegőminőséget, miközben csökkenti a forgalmi dugók kialakulásának lehetőségét.

Autógyárból mobilitási szolgáltató

Miközben az autóipar egy évszázadban egyszer megy keresztül ilyen átalakuláson, a Toyota azon dolgozik, hogy autógyárból mobilitási szolgáltatóvá váljon. A 2011-ben közzétett globális vízió szerint a „Toyota úttörő lesz a közlekedés jövőjének meghatározásában. Új formákat fejleszt ki, és újfajta módon teremt majd kapcsolatot a technológia és az emberek között. A Toyotánál egy befogadó és fenntartható társadalomhoz szeretnénk hozzájárulni a mobilitás fejlesztése által, legyen az városok vagy országok közötti, de akár egy adott helységen belüli közlekedés.”

* a CARe (Center for Automotive Research and Evolution) kutatást a Guglielmo Marconi egyetemen, Rómában végezték az Enea-val, az új technológiákért, energiáért, és fenntartható gazdasági fejlődésért felelős olasz nemzeti ügynökséggel együttműködve.

Top