Japánban már kaphatóak az „összekapcsolt” Toyoták

Japánban eljött a mindig rendelkezésre álló járműszolgáltatások és járműtámogatások ideje, méghozzá a szigetországban most bemutatott két népszerű Toyota-modellnek, a zászlóshajó Crown, illetve a Corolla Sport modelleknek köszönhetően. A Crown és a Corolla Sport az „összekapcsolt autók” első generációjaként alapfelszereltségként rendelkeznek fedélzeti Adatkommunikációs Modullal (DCM), amivel a Területi Irányítóhálózathoz (CAN) kapcsolódnak. E hardver alkalmazása révén a Toyota különféle kapcsolódó szolgáltatásokat tud biztosítani a T-Connect előfizetők számára, saját levédett Mobilitási Szolgáltatási Platformja (MSPF) segítségével; ez a platform a vállalat által az összekapcsolt autók számára kifejlesztett információs infrastruktúra. A jövőben a Toyota arra törekszik majd, hogy a hazai piacon forgalmazott új személyautóinak többségét felszerelje a DCM-mel.

„Az a célunk, hogy a mobilitási szolgáltatási platformunkra feltöltött járműadatok felhasználásával fejlesszük a vásárlóink számára nyújtott szolgáltatásokat.” – avat be Shigeki Tomoyama, a Toyota ügyvezető alelnöke és a Toyota Connected Company elnöke. „Emellett fontos megjegyezni, hogy az összekapcsoltságot felhasználjuk majd arra is, hogy az egész országban megváltoztassuk együttműködésünk módját márkakereskedőinkkel.”

A Toyota olyan összekapcsolt szolgáltatásokat vizsgál, amelyek alapvető fontosságúak ahhoz, hogy az autósok biztonságban, ösztönösen és fáradság nélkül élvezhessék autóikat. A MSPF-hez csatlakoztatott, összekapcsolt autók lehetővé teszik majd az autósok számára, hogy jobban megértsék és használják autóikat, illetve hogy jobban gondoskodhassanak járműveikről. A Toyota szerint a humán- és technológia-alapú támogatás a „Humán Összekapcsolt Szolgáltatásnak” elnevezett formában, a legjobb minőségű kapcsolódó szolgáltatásokban ötvöződik majd.

NYUGODT AUTÓZÁS A JÁRMŰADATOK SEGÍTSÉGÉVEL

  1. e-Care Driving Guidance

Az operátor-alapú szolgáltatásoknak két alapvető hasznuk van az autósok szempontjából. Az első előny, hogy egy operátor áll majd rendelkezésre a fedélzeti navigációs rendszer úticéljának beállításához. A második előny a vezetéstámogatásra szolgál, és tanácsokat ad az autóvezetőnek a járműadatok alapján diagnosztizált műszaki hibákkal kapcsolatban. Ezt egy „e-Care Driving Guidance” nevű funkció teszi lehetővé, amelynél műszaki meghibásodás esetén egy operátor közvetlen kapcsolatba lép az autóvezetővel a fedélzeti hangszóró és mikrofon segítségével. Az operátor áttekinti a DCM révén továbbított járműadatokat és lépésről lépésre segíthet az autósnak megoldani a helyzetet, vagy tanácsolhatja a legközelebbi, illetve a megszokott márkaszerviz felkeresését.

  1. e-Care Health Check Report

A Toyota Smart Center folyamatosan, napi 24 órában figyeli és ellenőrzi a járművet. A Toyota elérhetővé teszi ezeket az adatokat márkakereskedői számára, így a vásárló választott márkakereskedője kapcsolatba léphet a jármű felhasználójával, hogy ideális időpontban hozza be szervizre az autót. Idővel például minden jármű hagyományos akkumulátorának csökken az indítófeszültsége. A begyűjtött adatok alapján riasztás jelenik meg a márkakereskedés operációs platformján, így a dolgozók kapcsolatba tudnak lépni az autóvezetővel, hogy az akkumulátor kicserélését javasolhassák, mielőtt gondja lenne a jármű elindításával. A márkakereskedés üzenete az autó navigációs egységébe érkezik, ami hangosan felolvassa azt az autósnak.

  1. HELPNET

A Toyota egy, a légzsák működéshez kapcsolódó segélyhívó szolgáltatást kínál, aminek a neve „HELPNET”. A légzsák működésének érzékelésekor egy operátor azonnal megvizsgálja a DCM által továbbított adatokat, illetve megpróbál kapcsolatba lépni az autóvezetővel, hogy felmérje a helyzetet. Az autóvezető reagálásától függően – vagy annak hiánya miatt – az operátor riasztja a mentőket vagy a tűzoltókat. Ha a vészhelyzeti szolgálatok szerint valószínűleg súlyos az autóvezető sérülése, akkor ennek megfelelően reagálnak, akár mentőhelikopter és orvos kiküldésével, hogy a sérült azonnali ellátásban részesüljön. Ez a szolgáltatás lefedi majd Japán egész területét.

Az új szolgáltatások bevezetésével a Toyota igyekszik megteremteni a nap mind a 24 órájában egyformán biztonságos és megnyugtató autózás lehetőségét. A kapcsolódó szolgáltatások zökkenőmentes működésének biztosítására a Toyota létrehoz egy „Összekapcsolt Működési Kaizen Dojo-t” a Nisshinben (Aichi prefektúra) található képzési központjában, ahol a márkakereskedések dolgozóit felkészítik majd a rendszer kezelésére.

  1. Az autós vezetési szokásain alapuló biztosítás

A DCM alapfelszereltségként történő bevezetése lehetővé teszi a tényleges autóvezetői viselkedéssel kapcsolatos adatokon alapuló járműbiztosítás bevezetését is. Az autóvezetők az MSPF-ben begyűjtött járműadatoktól függően kapnak vezetésbiztonsági pontszámot, amit okostelefon segítségével ellenőrizhetnek. Ez a pontszám fontos szerepet játszik majd egy új, adat-alapú biztosítás működésében, amit „Toyota Összekapcsolt Autósbiztosítási Konstrukciónak” neveznek, és amit az Aioi Nissei Dowa Insurance Co., Ltd. biztosítótársaság kínál majd. A biztosított vezetésbiztonsági pontszámától és a megtett távolságtól függően havonta korrigálják a biztosítási díjat, amiről okostelefonon értesítik az ügyfeleket. A biztosítási díjkedvezmények elérhetik a használat-alapú biztosítási díj 80 százalékát, illetve a teljes díj 9 százalékát.

A DCM ALAPFELSZERELTSÉGKÉNT TÖRTÉNŐ BEVEZETÉSE RÉVÉN JAVULÓ ONLINE SZOLGÁLTATÁSOK

  1. AI hangfelismerő szolgáltatás

Az autóvezető vagy utasa természetes szófordulatokat használva veheti igénybe a beszédfelismerést alkalmazó, mesterséges intelligenciával (AI) működő, virtuális ügyfélszolgálati munkatárs segítségét a navigációs rendszer úticél-beállításához, az audiorendszer kezeléséhez, vagy akár az autó berendezéseinek használatával kapcsolatos útmutatáshoz is. A mesterséges intelligencia olyan összetett kéréseket is képes megérteni, mint például: „Kérem, keressen Soba éttermeket ezen a környéken, lehetőleg olyanokat, ahol van parkoló!”

  1. My Car Account a LINE alkalmazáson

Az autóvezetők a népszerű LINE okostelefonos alkalmazást is használhatják autójukban. A LINE „My Car Account” révén az autósok vagy utasaik beszélgethetnek is a járművel, miután regisztrálták ismerősként a LINE alkalmazáson. Például ha egy LINE-felhasználó megjelöl egy úticélt a chat funkcióban a „My Car Account” segítségével, akkor az eljut a fedélzeti navigációs rendszerbe is. Emellett a LINE alkalmazás olyan információkkal is tud szolgálni, mint az ideális indulási idő, a megtehető távolság a tank kiürüléséig, vagy az üzemanyag-felhasználás hatékonysága az úticélig megtett távolság és eltelt idő alapján.

  1. Hibrid Navigáció

A big data és a felhőalapú adatszolgáltatás segítségével a fedélzeti navigációs rendszer mindenkor hozzáfér a szoftverek és térképadatok legfrissebb változataihoz. Annak érdekében, hogy a vásárlók valós idejű szolgáltatásokat kapjanak, a navigációs rendszer valós idejű térkép- és forgalmi adatok alapján javasol majd optimális útvonalat, ezzel is segítve az autóvezetőket úticéljuk elérésében. Eközben a rendszer automatikusan váltogatja a felhőalapú, illetve a fedélzeti kalkulációt az optimális útvonaltervezés és címkeresés érekében.

Mindez nem öncélú technológia, hanem „Humán Kapcsolt Szolgáltatás”: a Toyota hisz abban, hogy az általa kidolgozott kapcsolt szolgáltatások lényege nem az IT vagy a mesterséges intelligencia öncélú alkalmazása – hiszen ezek csupán a vásárlói élmény gazdagítását szolgáló eszközök. „Az ügyfélszolgálatot mindig embereknek kell biztosítaniuk. Ezért ragaszkodunk a Humán Kapcsolt Szolgáltatás nevű elképzeléshez.” – fogalmaz Tomoyama. A Toyota célja a kapcsolódó technológiák révén összekötni a járműveket, a gyártót és a márkakereskedőket, és maximális nyugalmat biztosítani vásárlói számára, ezzel is hozzájárulva egy eleven mobilitási társadalom kialakulásához.

Top