A hétvégén Németországban ismét aszfalton száguld a Yaris WRC

A Finnországban, hazai földutakon aratott diadalt követően a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team most Németországban utazik, hogy ott is bizonyítson az augusztus 16-19. között, változatos aszfaltutakon megrendezett Német Rallyn. Az áprilisi korzikai futam óta ez lesz az első aszfaltverseny, ahol Jari-Matti Latvala, Ott Tänak és Esapekka Lappi pilótáknak alkalmuk nyílik majd demonstrálni a Toyota Yaris WRC folyamatos fejlődését.

A Német Rally nyomvonala olyan változatos terepen keresztül halad, hogy akár három külön futamként is felfogható: Trier közelében a Mosel folyó feletti szőlőkben kanyargós utak, míg a Baumholder katonai kiképzőterepen sokféle és veszélyes útburkolat várja a versenyzőket, akik a saar-vidéki Bostalsee tó mellett keskeny és gyors utakon autóznak majd. A csapatoknak az utak sokfélesége a változékony időjárással is számolniuk kell, ami tovább nehezíti az abroncsok kiválasztását és a megfelelő beállítások megtalálását. Idén a rally rajt- és célvonala is St Wendel városában lesz kijelölve, ahogyan a versenyt csütörtökön megnyitó super special szakasz is. Pénteken a pilóták a szőlőültetvények közt kezdik a napot két szakasszal, utána a spectator szakasz következik visszafelé, útban a szervizpark felé – majd mindhárom szakaszon ismét végigmennek délután. Szombaton nyolc szakasz vár a pilótákra, köztük a Baumholder kiképzőterep a hírhedt Panzerplatte utakkal, majd a dél felé haladó vidéki utacskákkal. Vasárnap visszatér a mezőny a szőlőkbe két grafschafti szakaszra, majd a bosenbergi gyorsasági szakasz következik a cél előtt.

Mi történt tavaly?

Juho Hänninen két szakaszgyőzelmet szerzett a Toyotának egy olyan rallyn, ahol hat évvel korábban indult utoljára, majd egyetlen helyezéssel maradt le a dobogóról. Ráadásul azután, hogy első lett a hírhedt Panzerplatte szakaszon, ami a futam legkeményebb része. Jari-Matti Latvala szintén két szakaszgyőzelmet aratva hetedik helyen végzett, míg az utolsó napon Esapekka Lappi szintén megnyert egy szakaszt.

Tommi Mäkinen (csapatfőnök)

„Jó hangulatban várjuk a Német Rallyt. Úgy érzem, nagyon jól sikerült a futamot megelőző tesztelés. A Yaris WRC eddig jól teljesített aszfalton, ezért reméljük, hogy ezen a versenyen is folyamatos marad a fejlődésünk. A tavaly szerzett tapasztalatokat felhasználva tovább tudtunk javulni bizonyos területeken. Ott győzött tavaly Németországban, ezért tudjuk, hogy neki fekszik ez a környezet, míg Jari-Matti és Esapekka is szerzett szakaszgyőzelmeket. A tavaly elszenvedett defektek miatt mindketten megtapasztalták, milyen durvák tudnak lenni a Baumholder útjai, de a többi szakaszokon is lesznek nagyon keskeny, sáros felületű utak, ahol könnyű hibázni.”

Jari-Matti Latvala (a 7. rajtszámú autó pilótája)

„A Finn Rally után kellemesen érzem magam, és optimistán gondolok a Német Rallyra is. Remélem sikerül ott folytatnunk, ahol abbahagytuk, és egészen az év végéig megőrizzük a jó tempónkat. Úgy gondolom, az autónk jól megy majd Németországban, ahol tavaly is elég jól szerepeltünk már. Én meglehetősen élvezem a keskeny vidéki utakat, mert gyorsak is. Szerintem a katonai terepen is vannak jó szakaszok. Ami az időjárást illeti, mindenre fel kell készülnünk, mert az itt nagyon változékony tud lenni.”

Ott Tänak (a 8. rajtszámú autó pilótája)

„A finnországi győzelmet követően nagy elvárásokkal érkezünk Németországba. Futamról futamra akarok haladni, hogy a maximumot hozzam az egyes rallykon, és majd meglátjuk, sikerül-e ismét versenybe szállni a bajnoki címért. Minden évben élvezem a német futamot. Szeretem azt a kihívást, amit a sokféle, eltérő jellegű út jelent. Oda kell majd figyelnünk az időjárásra, mert amikor tavaly megnyertem a rallyt, sok múlott azon, hogy jól választottunk abroncsokat. A Yaris WRC eddig elég jól ment aszfalton, ezért remélem, hogy minden meglesz majd, ami a győzelemhez kell. Magabiztos a hangulatunk.”

Esapekka Lappi (a 9. rajtszámú autó pilótája)

“A Német Rally mindig sok kihívást tartogat. Gyakran esik eső, és napról napra változik az időjárás. Ez meg tudja nehezíteni a dolgunkat, mert sokszor levágjuk a kanyarokat, így sok sár kerül az útra. Eddig nem volt itt könnyű dolgom, de nagyon tetszik ez a kihívás. Már várom is, hogy ismét aszfalton vezethessek; Korzikán sikerült jól megcsinálni a beállításokat, és gyorsak voltunk. A német rally eléggé más, de remélem, itt is sikerül ugyanezt megtenni.”

Statisztika (Német Rally)

Év Jari-Matti Latvala Ott Tänak Esapekka Lappi
2017 7 1 21
2016 48 23 7
2015 2 8 42
2014 DNF 10
2013 7
2012 2 DNF DNF
Top