Hétvégén a Hungaroringen bőgnek fel a Lexus versenygépei

Szeptember 1.-2. között kerül megrendezésre a Hungaroringen a Blancpain GT versenysorozat idei évadának nyolcadik futama. Európában ebben a versenysorozatban vesz részt a legszínesebb márkákat felvonultató 5-600 lóerős GT3-as mezőny, a legnagyobb számú autóval, köztük az idén először teljes évadot teljesító Emil Frey Lexus Racing csapatával.

A svájci Emil Frey Lexus Racing, amely első teljes szezonjában a tíz versenyből álló idény hetedik futama után a harmadik helyen áll a bajnokságban, két Lexus RC F GT3 versenygéppel lép majd pályára a Blancpain GT versenysorozat Hungaroringen megrendezésre kerülő jövőheti futamán.

A Lexus erőgépei most lesznek először láthatóak a legendás hazai versenypálya aszfaltján, és eddigi teljesítményük alapján izgalmas szereplést várhatunk tőlük Magyarországon is. A verseny látogatása egyébiránt ingyenes, a paddock pedig kedvezményes jegyekkel tekinthető meg.

Top