Tarolni látszik a Lexus LS többszörösen díjnyertes formaterve

A világ legzöldebb luxusautómárkájaként ismert Lexus legendás zászlóshajója, a Lexus LS legújabb generációja minden jel szerint hatalmas siker: a legfelsőbb kategóriás luxuslimuzinok piacán az állóvizet alaposan felkavaró modell évtizedes értékesítési rekordot dönthet idén,január és július között világszerte kétszer annyi talált belőle gazdára, mint az előző generációból tavaly egész évben. Ebben kétségkívül hangsúlyos szerepe van a világ legfejlettebb környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtásának épp úgy mint az aktív biztonsági rendszerek minden versenytársat megelőző kínálatának, nem elhanyagolható azonban a prémium kidolgozás legmagasabb szintjét képviselő modell külső és belső formavilágának jelentősége sem. A számos dízájn díjat besöprő új luxus zászlóshajó meghatározza magát a Lexus márkát is. A radikálisan új formavilág a kupészerű sziluettet ötvözi a a prémium szedánokra jellemző helykínálattal, miközben a belső tér a modern dizájnt és a hagyományos japán esztétika semmihez sem fogható egységét valósítja meg. Egyértelműen kijelenthető, az új Lexus LS-sel egyedi identitás született.

Koichi Suga, az LS vezető formatervezője a kezdetektől felismerte azt a kulcsfontosságú szerepet, amelyet a modell a Lexus lényegének megfogalmazása, a márka történetének, arculatának és üzenetének megtestesítése terén játszik.

„Tudtam, nagyszerű lehetőséget kaptunk arra, hogy globális Lexus zászlóshajót alkossunk.” – fogalmaz Suga. „Csapatommal valami teljesen újat akartunk csinálni, egyedülálló arányokat teremteni. Célunk egy olyan autó megalkotása volt, amely hosszabb, alacsonyabb és szélesebb, a amelynek megjelenése több erőt és energiát sugároz.” – teszi hozzá a neves szakember.

A tervezők munkáját nagyban segítette az új LS műszaki alapjait biztosító új Global Architecture Luxury (GA-L) platform. Ennek arányai hosszabb tengelytávot, tágas belső teret és az útra simuló, mélyebben ülő, kupés megjelenést tettek lehetővé. Suga tucatnyi jegyzetlapot rajzolt tele vázlatokkal, mielőtt kikristályosodott volna benne az a sportos megjelenés, amely érzelemdúsabb oldaláról mutatja be a Lexus márkát.

„A tervezés központi tematikája a ’szenvedélyből kovácsolt’ volt, amelyhez kapcsolódóan a szenvedély fogalma kifelé, a négy kerék irányába tolódott.” – magyarázza. „Vázlataink elkészítése során a lendületes sziluettre és a nagyméretű kerekekre fektettük a hangsúlyt. Emellett ügyelnünk kellett az olyan kényes pontokra is, mint a hátsó helykínálat vagy a könnyű ki- és beszállás.”

Azt, hogy mire is gondol a dizájner, az alábbi videó kiválóan megragadja: https://www.youtube.com/watch?v=_cvqAX6ZdnU

Az autó tervezése során nem kevesebb, mint hét makettet készítettek, szemben a hasonló, vadonatúj modellfejlesztési programoknál szokásos hárommal vagy néggyel. Ez a szám is jól tükrözi mérnökeink részletekbe menő, fokozott alaposságát, és az LS jelentőségét a Lexus márka egésze szempontjából.

Az orsó alakú hűtőmaszk által meghatározott formaterv

Az orsó alakú hűtőmaszk mára a Lexus formatervezésének meghatározó alapmotívumává vált, ám szerepét tekintve több egyszerű márkajelzőnél. Az új LS-ben az autó egész formai tematikájának kiindulási pontjaként szolgál, olyan vonalakat teremtve, amelyek az autó teljes felületén végigvonulva végül hátul egybefonódnak. Maga a rács egy összetett hálós szerkezet, amely 5000 (az F SPORT modell esetén több mint 7000) különálló felületből áll, és amelyen a Lexus magasan képzett CAD modellezői három és fél (az F SPORT esetében öt) hónapon át dolgoztak, majd ezt követően kézi megmunkálással finomítottak. A kifinomult mintázat a visszahajló hűtőrács körvonalait tükrözi, olyan feszültséggel teli megjelenést teremtve, amely a ráeső fénnyel együtt változik. Az orsó tematika az autó hátsó kialakításában is megnyilvánul, sőt még az F SPORT üléshuzat-öltéseinek mintázatában is visszaköszön.

Lenyűgöző külső

A Lexus forradalmasította az LS formatervezési alapelveit, és a korábbi „háromdobozos”, lépcsőshátú szedán formát egy olyan autóvá fejlesztette, amely már egy gyökeresen eltérő, kupés sziluettet mutat. A modern ügyfelek számára vonzóbb, mélyebben húzódó, karcsúbb vonalvezetést anélkül valósították meg, hogy feláldozták volna az LS zászlóshajó státuszához alapvetően hozzátartozó tágasságot és kényelmet. Nevezetesen, ez az első olyan Lexus szedán, amely különösen jó körkörös kilátást biztosító, hatablakos profilt kapott. Szintén ez a márka első olyan modellje, amelynél a tetőoszlopokhoz harmonikusan illeszkedő, síkban illesztett ablakokat alkalmaztak. Az orrtól a farig végigfutó vállvonal kiemeli az autó alacsony tömegközéppontját és mély fekvését; kihangsúlyozva annak vízszintes tengelyét. Az elülső és a hátsó sárvédők vonalvezetése előre dől, ami dinamikus benyomást kelt, és az autó személyiségének sportos jegyeire utal. Az útra simuló megjelenés nem csupán illúzió: a GA-L platform lehetővé tette az LS magasságának 15,2 mm-rel történő csökkentését. A motorháztető és a csomagtartó pedig ennél is mélyebbre – megközelítőleg 30,5, illetve 40,6 mm-rel lejjebb – került.

Az orr kialakítását különösen merésszé teszi a drámai módon előreugró, orsó alakú hűtőmaszk és a mélyen húzódó motorháztető; utóbbit az első rugótornyok elhelyezkedése – azaz az új GA-L platform szerkezeti jellegzetessége – tette lehetővé. A motorháztető és a sárvédők közötti határ plasztikus, háromdimenziós kialakítása még inkább kihangsúlyozza a különböző felületek közötti kontrasztot. Az orrkialakítás által keltett benyomást fokozzák az ultrakompakt, három emitteres bi-LED (távolsági/tompított) fényszórók. Ezek egy keskeny, résszerű házban helyezkednek el, egységet alkotva LED nappali menetfénnyel, amelyek az oldalfalra átnyúló L-konfigurációban helyezkednek el. A nappali mentfényhez igazítva beépített, futófényes irányjelzők 16 LED-ből állnak, amelyek mindössze 0,08 másodperc alatt villannak fel.  Hátul a vállvonal belefut a lámpatestbe, majd visszafordulva érinti a diffúzort, kirajzolva az orsó alakú hűtőmaszk kontúrjait. A teljes LED-es kombinált hátsó lámpák karcsú kialakításúak, erőteljes függőleges sarkuknak köszönhetően azonnal felismerhetővé teszik a modellt. Az LS alapfelszerelésként kínálja a kifelé nyíló, üveg napfénytetőt. Ez a megoldás a korábbinál 30 mm-rel vékonyabb kialakítást tett lehetővé, ami az alacsony tetővonal ellenére is megfelelő fejtérről gondoskodik. Az LS számos új rajzolatú keréktárcsával választható. A kínálatban 19 és 20 colos, zajcsökkentő kialakítású öntött alumínium kerekek, 20 colos kovácsolt könnyűfém tárcsák, valamint egy – kizárólag az F SPORT modellhez választható – 20 colos, 10 küllős, öntött könnyűfém keréktárcsa szerepel. Európában 13 különböző színben érhető el az új LS, beleértve egy új Csillogó Mangán és Sonic Achát árnyalatokat. Az F White és a Zafírkék árnyalatok kizárólag az F SPORT modellhez kérhetők.

A luxus legmagasabb szintjét képviselő belső kialakítás

Az új LS enteriőrének kialakítása a hagyományos japán esztétikumot fejlett gyártási technikákkal ötvözi. Ez olyan részletekben nyilvánul meg, mint a lágy környezeti világítás, amelynek köszönhetően a kartámaszok szinte lebegnek az ajtópanelek mellett, vagy azok az újfajta fafeldolgozási módszerek, amelyek élettel teli, részletgazdag mintázatú díszítőelemeknek adnak életet.

„Reményeim szerint az LS ajtaját kinyitva az lesz ügyfeleink első benyomása, hogy ehhez foghatót soha nem láttak még a luxuskategóriában.” – fogalmaz Suga.

Az új LS vezetője pontosan köré szabott környezetben találja magát, míg az első utast finoman körülöleli a belső tér kialakítása. Az olyan részletek, mint a finom bőr, a precízen kivitelezett öltések vagy a részletgazdag fém- és fadekorációk még otthonosabbá teszik a környezetet, amely a szemnek és a kéznek egyaránt kellemes textúrák és felületek sokaságát kínálja. Az ülések új L-anilin bőrkárpitozása figyelemre méltóan puha és rugalmas: akár 30 százalékkal lágyabb, mint a prémium félanilin bőr. Az L-anilin cserző eljáráshoz a legkiválóbb egy százalékba sorolható nyersbőröket választják ki. A műszerfal teljes szélességében rögzített, vízszintes fémlemezek futnak végig, elegánsan eltakarva a légkondicionáló berendezés beömlőinek légáramlást szabályozó, mozgatható rostélyait. Az információs kijelzők egységes magasságban helyezkednek el; úgynevezett ’seat-in-control’ elrendezésük lehetővé teszi a sofőr számára, hogy az összes rendszert anélkül tekintse át és kezelje, hogy helyzetet kellene változtatnia. A közvetlenül a sofőr előtt elhelyezkedő, alapkivitelű kombinált mérőműszerek varrott bőr keretet kaptak; az Optitron kijelző valósághű fémkeretet vetít elé. A be-, illetve kiszállást a 8 colos TFT monitoron megjelenő elegáns, teljes képernyős animáció kíséri. Opcióként színes head-up kijelző is rendelhető; ez a legnagyobb ilyen rendszer ebben a kategóriában. A megjelenített képek úgy tűnnek, mintha három méterrel a vezető szeme előtt jelennének meg. Ez tehermentesíti a szemet, mivel minimális mértékben kell átfókuszálnia, amint az útra, illetve a kijelzőre tekint.

Az új kormánykerék háromküllős kialakítású, átmérője 10 mm-rel kisebb, mint az előző LS modellé volt. A karima profilja körkörösen változik, így biztosítva ideális fogást. Az ügyfelek háromféle kormánykerék közül választhatnak: az egyik teljesen bőrburkolatú, a másik bőr és valódi fabetétek kombinációjával készült, míg a harmadik, F SPORT kivitel ugyanolyan fogásprofilt biztosít, mint amivel az LC kupéban találkozhatunk. A beltéri színek széles skálája áll rendelkezésre, a vásárlók Fekete, L-Fehér, Elefántcsont, Topáz Barna, Sötét Cserzett Bőr, Nemes Barna, Teveszőr Barna, valamint Karmazsinvörös és Fekete kombinációk közül válogathatnak. Az F SPORT esetében Galaxis Fekete, F Fehér vagy Lobbanó R kivitelek választhatók. Ami a beltéri díszítőelemeket illeti, a Kiriko üvegtől a lézermetszésű Sötét Fa felületekig, a fekete Shimamokutól az Organikus Művészi Fa és Halszálka-mintás Művészi Fa textúrán át a Lézermetszésű Special kivitelekig terjed a választék, amely kétféle diófa felületet is magában foglal. A Naguri alumínium dekoráció csak az F-SPORT modellnél választható.

Top