Utolsó etapjához érkezett a Toyota mérnökök 5 éve tartó világkörüli útja

A Toyota mérnökök vezette konvoj az év végén érkezett meg a dél-afrikai Duran üzemébe, ezzel zárva le az immáron ötödik éve tartó különleges 5 Kontinens Útjain projekt afrikai szakaszát. A 2014-ben útjára indított Toyota-konvoj immár négy földrészt érintett (Európában 2017-ben járt), 2019 tavaszán pedig Ázsiában robognak tovább az autók, a Közel-Keleten kezdve meg az utolsó etapot, amelyet 2020-ban Tokióban zárnak, éppen időben megérkezve az Olimpiára amelynek a világ leginnovatívabb és legzöldebb autógyártójának tartott Toyota a mobilitási támogatója.

A Toyota különleges, a valódi vásárlók igényeit és a piacok útviszonyainak, és az azok jelentette kihívások első kézből történő megismerését célzó projektjének történetében először a Toyota dolgozói mellett a Toyotával több területen szoros együttműködést bejelentő Suzuki és a Toyota teherautómárkája, a Hino alkalmazottai is részt vettek a projekt afrikai szakaszában, ahol összesen 76 ember 10.600 kilométert tett meg két hónap alatt. Az afrikai etap hangultatát a bejegyzés végén látható videó foglalja össze.

A csapat a legkülönbözőbb afrikai utakon autózott, személyesen is megtapasztalva azokat a kíméletlen útviszonyokat, amelyek közt a Toyotáknak helyt kell állniuk, és közvetlenül az afrikai vásárlóktól hallgathatták meg a helyi tapasztalatokat. Ennek eredményeként a csapat tagjai jobban átérezhették, hogy mit jelent “egyre jobb autókat alkotni”, megvitathatták elképzeléseiket kollégáikkal, és gondolataikat az autókra összpontosíthatták. A rendkívül sokféle (egyenetlen felületű, kövekkel borított, kátyús, durva, aszfaltozatlan) úton, illetve a sivatagban autózó csapatnak módja volt felismerni a megbízhatóság, a tartósság és a kényelem értékét. Afrikában még az aszfaltozott utak is kifejezetten sajátságosak: hosszú egyenesek, az úton gyakran áthaladó állatokkal, a semmiből felbukkanó hatalmas kátyúkkal, fekvőrendőrökkel, illetve a konvojt előző hatalmas, túlterhelt teherautókkal. Ezek a körülmények segítettek tudatosítani a csapattagokban a fékteljesítmény, a menetstabilitás, és teljesítmény, illetve a forgatónyomaték fontosságát.

Az 5 Kontinens Útjain egy úgynevezett genchi genbutsu projekt (ahol a dolgozók közvetlenül a forrásnál szerzik meg az információkat) amit a TOYOTA GAZOO Racing szervez. A Toyota ugyanis  számos autóverseny-sorozatban vesz részt kiemelkedő eredménnyel (2018 pedig az egyik legsikeresebb év volt a versenyistálló történetében a Rally Világbajnokság és a Le Mans 24 órás verseny megnyerésével illetve 2 dobogós Dakar-hellyel, hogy csak a legismertebb eredmények kerüljenek megemlítésre), ahol járművei extrém körülményeknek vannak kitéve, s e körülmények az “embereket is fejlesztik”. A Toyota hisz abban, hogy az autóversenyzés a kulcs az egyre jobb autók megalkotásához.

A Toyota Japánból érkező dolgozói a helyi leányvállalatok munkatársaival közös csapatot alkotva ülnek a volán mögé, és azokon az utakon autóznak, amiket helyi vásárlóik használnak. A projekt segítségével a csapattagok jobban megismerik a világ autóútjait, a vásárlók tapasztalatait, a helyi kultúrát, és a helyiekkel közösen találnak megoldást sokféle problémára és kihívásra. Ezek a tapasztalatok teszik lehetővé, hogy a Toyota dolgozói olyan ötleteket meríthessenek az egyre jobb autók készítéséhez, amelyek aligha jutnának eszükbe egy íróasztal mögött ülve vagy egy tesztpályán autózva. Mindez értékesen hozzájárul a vállalat erőforrásainak fejlesztéséhez.

Az 5 Kontinens Útjain projekt 2014-ben indult el Ausztráliából, majd 2015-ben Észak-Amerikában folytatódott, 2016-ban eljutott Latin Amerikába, 2017-ben Európába, és 2018-ban Afrikába is.  A projekt kezdete óta 556 Japánban és máshol dolgozó alkalmazott összesen 99.600 kilométernyi utat tett meg 399 nap alatt. A genchi genbutsu révén megszerzett ismeretek alapján a résztvevők szeretnének proaktívan hozzájárulni ahhoz, hogy a Toyota egyre jobb autókat készíthessen.

A résztvevőktől olyan visszajelzések érkeztek, mint hogy “Tapasztalataim eredményeként át kellett gondolnom, hogy milyen szempontok szerint értékeljük járműveinket, és ezt hasznosítani tudtam mindennapi munkám során is”; “Újra sikerült felfedeznem az autógyártáshoz kapcsolódó büszkeség és felelősség érzését”; “Az egyre jobb autók megalkotása során felismertem annak fontosságát, hogy ne koncentráljunk túlságosan a saját funkcióinkra, ehelyett igyekezzünk az autót egészében szemlélni”; és “A projektből megtanultam, hogy nagyon különbözik az, ahogyan én érzek, attól, ahogyan vásárlóink éreznek. Ezért jobban odafigyelek a vásárlói visszajelzésekre és pártatlanabb módon tudom mérlegelni mondanivalójukat.”

2019 tavaszán a Toyota Ázsiában folytatja a projektet, a Közel-Keleten indítva az 5 Kontinens Útjain utolsó szakaszát.

A Toyota világszintű elnöke, Akio Toyoda ekként fogalmaz munkatársai számára a projektről:

„Örömmel láttam, hogy az 5 Kontinens Útjain projekt afrikai szakaszában résztvevő összes munkatársunk jó egészségben hazatért. Azoknak, akik részt vettek a projektben: Köszönöm a kemény munkát és azt, hogy épségben és egészségesen tértetek haza. Az 5 Kontinens Útjain projekt 2014-ben indult azzal a céllal, hogy a Toyota olyan vállalattá váljon, ami egyre jobb autókat készít – mivel felismertük, hogy ennek érdekében jobban meg kell ismernünk a világ országútjait.  

A projekt kezdetén a csapat magját a műszaki részlegeink munkatársai alkották. Mindazonáltal a projekt öt éve során sokféle egyéb részleg – például az értékesítés, a beszerzés, a munkaügy és a számvitel – képviselői is megfordultak a csapatban, és egyre nagyobb számban tűntek fel köztük a fiatalok is. A tengerentúli leányvállalatainktól érkező dolgozók száma is nőtt. Kialakult bennem az érzés, hogy immár a határokon átívelően kibővült azok köre, akik őszinte meggyőződéssel vállalják az egyre jobb autók megalkotásának feladatát, és hogy ez a kör számos részlegtől, beosztásból, munkakörből, illetve országból érkező munkatársunkat foglalja magában. Az általunk meglátogatott kontinensek mindegyikén autózva én is szerepet vállaltam ebben a projektben. Idén éltem a lehetőséggel, hogy részt vegyek a Dakar Rallyn induló TOYOTA AUTO BODY Co., Ltd. Team Land Cruiser tesztelésében, és Marokkóban életemben először vezettem a sivatagban. Sokszor ragadtam le a sivatag közepén úgy, hogy se előre, se hátra nem tudtam elindulni, és minél jobban nyomtam a gázt, a Land Cruiser annál jobban beásta magát a homokba. Az ilyen, számunkra szokatlan környezetekben az autók lerobbanása egyedülálló kihívásokat teremt, melyeknek megoldása akár élet-halál kérdése is lehetnek. Az 5 Kontinens Útjain projekt csapatának tagjai, akik már sokféle úton autóztak Afrikában, hasonló tapasztalatokról számoltak be, és nap mint nap szembesültek azzal, mennyire fontosak itt a jó autók. A Toyota munkatársainak küldetése minden részlegben és munkakörben ugyanaz: egyre jobb autókat kell készítenünk. Nem számít, hogy az elnökről van-e szó, vagy egy frissen belépő dolgozóról, egy mérnökről vagy egy szerelőről, esetleg az adminisztrációval foglalkozó munkatársról – ebben a küldetésben nincsenek korlátok, és a feladatotok ugyanaz marad. Szeretném, ha a napi rutin során végzett munka közben felidéznétek és felhasználnátok az afrikai utakon szerzett tapasztalataitokat. Ezáltal még hozzáértőbbé váltok majd minden munkakörben, és közelebb kerültök a Toyota céljának eléréséhez, hogy igazán boldoggá tegyük vásárlóinkat, és egyre jobb autókat alkossunk.

Az is nagyon fontos szempont, hogy ha a projektben részt vevők ezentúl másképp kezdenek dolgozni, akkor az a környezetükben dolgozók munkavégzése is kihat. Lehet, hogy ez nem hangzik túl izgalmasan, de hiszek abban, hogy a Toyota ezáltal olyan vállalattá fejlődik, ami egyre jobb autókat készíthet. Mindenkinek, aki részt vett a projektben: Remélem, hogy munkátokat a tőletek telhető legjobb módon végzitek, és örömmel várom, hogy láthassam erőfeszítéseitek eredményeit. Az 5 Kontinens Útjain projekt afrikai szakaszát a Toyota nem egyedül teljesítette; ez alkalommal a Suzukitól, a Hino Motorstól és a Toyota Auto Bodytól érkező csapattagok is elkísértek minket. Ezek a vállalatok a partnereink, akik osztoznak velünk a vásárlóinknak örömet szerző, egyre jobb autók megalkotására vonatkozó jövőképünkben, és szeretnék aktívan formálni a mobilitás jövőjét. Természetesen e téren sem léteznek korlátok. Együtt ismertük meg, hogy milyen kegyetlenek az utak, és együtt hallgattuk meg vásárlóink véleményét. Ezek a tapasztalatok hasznunkra lesznek majd a jövőben. Törekedjünk együtt arra, hogy egyre jobb autókat hozzunk létre! És törekedjünk arra, hogy olyan jövőt építsünk, amiben a lehető legtöbb vásárlónk leli majd örömét!”

Az 5 Kontinens Útjain eddigi szakaszai

ÉvKontinensMegtett távIdőtartamJellemzők
2014Ausztrália20.000 km72 napSivatagok, elhanyagolt utak és rengeteg elég nehéz terep fordult elő a régióban, ahol a világ sok más tájára hasonlító utak találhatók.  
2015Amerika
(Észak Amerika)
28.000 km109 napAz észak-amerikai szakasz nyári és téli részből állt: Death Valley-re és más, nagyon forró vidékekre nyáron került sor, míg Alaszkában és Kelet-Kanadában télen járt a konvoj.
2016 Amerika
(Latin-Amerika)
20.000 km84 napSáros utak a trópuson, 5.640 méteren fekvő hágó a hegyekben, sivatagok és másféle utak.
2017Európa21.000 km85 napAz autó szülőhelyén vetettük össze a Toyotákat európai megfelelőikkel, miközben gyűjtöttük és elemeztük a vezetési adatokat. Nyári és téli idényben jártuk az országutakat, nagy távolságokat megtéve.
2018Afrika10.600 km49 napIngázásra és mindennapos közlekedésre használt utak, aszfaltozatlan utak, nagy magasságban fekvő hegyi utak, szafarik, sivatagok és más, kizárólag Afrikárban megtalálható útfajták.

 

Top