Tágas, kifinomult belső térrel, a kényelem és a praktikum új szintjével hódíthat az új Corolla

A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a három karosszériaváltozatban is elérhető vadonatúj Toyota Corolla, a világ legnépszerűbb autójának két eltérő teljesítményű környezetbarát hibrid elektromos hajtással is rendelhető legújabb generációja.

A vadonatúj, mindhárom karosszéria variáns esetében tágas, modern és harmonikus belső tér megjelenésében és tapintásában az elképzelhető legmagasabb színvonalat képviseli, miközben kiemelkedően ergonomikus vezetői környezetet kínál, szélesebb, magasabb padlókonzollal, aktív vezetői üléspozícióval és új fejlesztésű első ülésekkel. A kizárólag Európában forgalmazott Touring Sports változat belső terét ráadásul kifejezetten az európai ügyfelek igényeit és a fokozott praktikumot szem előtt tartva fejlesztették ki. Mindezt még meggyőzőbbé teszi a teljes körű alapfelszereltség, de ha további extrákra vágynánk, ott a háromféle LED fényszóró, az új HMI kezelőfelület 10 colos head-up kijelzővel, 7 colos multi-információs kijelzővel és 8 colos központi érintőképernyővel, és persze említésre érdemesek az elérhető kapcsolt szolgáltatások is.

A vadonatúj Toyota Corolla modellcsalád vadonatúj belső kialakítása olyan tágas, modern és harmonikus környezetet eredményezett, amely új felületekkel, színekkel és kidolgozással teremt kiemelkedő érzékelhető minőséget. A Corolla kiváló térérzetének kulcsa az eddiginél 24 milliméterrel vékonyabb, újszerű műszerfal-kialakítás. Mivel ebből adódóan a műszerfal felső felülete alacsonyabbra kerül, csökken a műszerfalpanel optikai tömege, valamint javul a kilátás, miközben az első csípőpont süllyesztése révén mélyebbre kerülhet a jármű tömegközéppontja, valamint sportosabb lehet a vezetői üléshelyzet. A padlókonzol ezzel szemben 42 mm-rel szélesebb és 22 mm-rel magasabb lett. Így egyrészt kényelmesebben kezelhetők a kapcsolók és a sebességváltó, másrészt a vezetői környezet jobban körülöleli a vezetőt. Ezzel párhuzamosan optimalizálták a padlókonzoli könyöklő magasságát; a kartámasz hosszirányú állítási tartományát 20 mm-rel megnövelték, így még kényelmesebb a használata. A kiemelkedően ergonomikus vezetői környezet fontos része az új kialakítású kormánykerék, amely optimalizált kapcsoló-elrendezést és beépített karimafűtést kapott. A HMI kezelőfelületet új kapcsolók és műszerek teszik teljessé. A rendszer új műszeregységet (benne új, 7 colos 3D hatású megjelenítőt vagy multi-információs kijelzőt), új, 10 colos, színes head-up kijelzőt, új 8 colos központi multimédia kijelzőt, elektromos rögzítőféket, vezeték nélküli okostelefon-töltő aljzatot, valamint elektrokromatikus (fényre elsötétedő) visszapillantó tükröt tartalmaz. Az első ülések is új kialakítást kaptak: módosították az ülőlapi rugózatot, a háttámlát, valamint a habszivacs réteg vastagságát. Ezek a megoldások együttesen jobb üléspozíciót eredményeznek, mivel a testre nehezedő nyomást szélesebb felületen elosztva fokozott kényelmet eredményeznek, így az utazás hosszú távon sem fárasztó. A Hatchback és Touring Sports kivitelek High felszereltségi szintjén alapfelszerelés az újonnan kidolgozott első sportülés. Ennek vékony, de széles válltámasza a masszív, vaskos oldalsó párnázattal együtt olyan keskeny üléskialakítást eredményez, amely kiválóan megtámasztja a testet. A hátsó üléskomfortot légbeömlő nyílások, valamint új anyagból megformált ülőlap javítja, amely egyenletesebben osztja el az utas tömegét a párnázat felületén. A Touring Sports és Sedan modellek nyújtott tengelytávja révén a két üléssor közötti tandemtávolság 880 mm-ről 928 mm-re nőtt, így az autó a kategória legkiválóbb hátsó lábterét kínálja. A Corolla vadonatúj belső kialakításának megjelenését még egységesebbé, harmonikusabbá teszi a látványra és tapintásra egyaránt kiváló minőségű anyagok és felületek alkalmazása, beleértve a selyemfényű krómbevonatokat, a zongoralakk betéteket, valamint a valódi- és műbőr kárpitokat és öltéseket.  A fekete vagy szürke belső színvilágú Hatchback és Touring Sports modellek szövet, Alcantara vagy valódi bőr üléskárpitozással rendelhetők. Az új Sedan belső tere szövet vagy szövet/bőr üléshuzattal kérhető, tekintélyt parancsoló fekete vagy bézs színben.

Európa potenciális kedvence lehet a Corolla Touring Sports

A tervezők kiemelt figyelmet fordítottak a Touring Sports verzió belső tereire: a kifejezetten az európai piacra hangolt modell a legkiválóbb érzékszervi élményeket nyújtja. Tágas, 598 literes (VDA) csomagtartóját számos megoldás teszi még praktikusabbá, még kényelmesebben használhatóvá. A hátsó ülések a távolból, egy kart meghúzva teljesen síkba dönthetők. Újdonságként a motoros mozgatású csomagtérajtó kéz nélkül, a lábfejet a hátsó lökhárító alatt megmozgatva is nyitható. A nyílás mérete 10 mm-rel nőtt. A hátsó lengéscsillapítók áthelyezésének köszönhetően a tervezők egyszerűsíthették az oldalfal burkolatát. Így a lehető legszélesebb, valamint egyszerűbben pakolható a csomagtér; ráadásul a hátsó kerékdob mögött az oldalfalban mindkét oldalon tárolórekeszeket alakítottak ki. A csomagtér padlója két szinten (fent és lent) is behelyezhető, felső állásában úgy nyitható és csukható, mintha a hátsó üléstámlákon volna a forgópántja. Az összes felszereltségi szinten szériatartozékként kínált padló ráadásul meg is fordítható: felső felületét szőnyeg, az alsót könnyen tisztítható műanyag borítja. A csomagtérpadló alatti rekesz nagyobb lett, felületét szőnyeg borítja, oldalt pedig leszerelhető osztóbetéteket találunk. A modell praktikumát a világon elsőként alkalmazott, kétoldali LED-es csomagtér-világítás, kiszerelhető, egy mozdulattal felcsévélhető takaróroló, valamint – a High felszereltségi szinteken – alumínium rögzítő sínek fokozzák.

Kényelem és praktikum

A High kivitelű modelleken többségükben alapfelszerelésként, az új Corolla más felszereltségi szintjein feláras opcióként olyan kényelmi és praktikus technológiák széles köre érhető el, amelyek a vezető és utasai számára is élvezetesebbé teszi az utazást. A legfontosabb új technológiákat az alábbiakban vesszük sorra.

LED fényszórók: Felszereltségtől függően háromféle LED-es első lámpatest: egy három parabolalencsés LED-es fényszóró, egy automatikus távolsági világítás funkcióval felvértezett, tompított és távolsági LED-es fényszóró, valamint (kizárólag a Hatchback és Touring Sports kivitelekhez) egy adaptív távfény-vezérléssel felszerelt LED-es fényszóró.

Automatikus, adaptív távfény-vezérlés: A mátrix LED rendszernek köszönhetően a fényszóró automatikusan kitakarja a fénynyalábnak azokat a szegmenseit, amelyek előttünk haladó vagy szemből közeledő járművekre vetülnének. Így a Corolla vezetője maximális látási viszonyoknak örvendhet anélkül, hogy elvakítaná a forgalom résztvevőit. A rendszer a jármű sebességétől függően automatikusan szabályozza a távolsági világítás szélességét. Tompított világítással haladva úgy módosítja a fényhatárt, hogy a lehető legnagyobb területet világítsa be, anélkül, hogy elvakítaná az előttünk haladót. Az automatikus adaptív távfény-vezérlés kanyarkövető világítás funkcióval is rendelkezik, ami javítja a kanyarok beláthatóságát.

Színes TFT kijelző 3D hatással: A műszerparkban található 7 colos multi-információs kijelző digitális és analóg sebesség-megjelenítésre egyaránt képes. A panel 3D hatás funkciója azt az érzetet kelti, mintha a műszerek a levegőben lebegnének.

Head-up kijelző (HUD): A kormánykerékről szabályozható helyzetű és fényerejű, opciós 10 colos színes head-up kijelző (a legnagyobb a szegmensben!) a legkülönfélébb menetadatokat és riasztásokat jeleníti meg a szélvédőn, a vezető látómezejében, a sebességhatároktól kezdve a navigációs útba igazításon át az öko vezetési stílus figyelmeztetésig.

Toyota Touch multimédia rendszer: Az új Corolla 8 colos, színes központi érintőképernyőjén keresztül a legújabb generációs Toyota Touch® 2 with Go multimédia és navigációs rendszer áll a vezető rendelkezésére. A továbbfejlesztett operációs rendszer felhasználói élményét az okostelefonokon megszokott többujjas parancsok, valamint a kérdéseket több kontextusban értelmezni képes egymezős keresés funkció fokozza. A képernyő képélessége és kontrasztja összevethető egy modern táblaszámítógépével, ami jobb leolvashatóságot eredményez még közvetlen napsütésben is.

eCall vészhívó rendszer: Az eCall abban az esetben nyújt segítséget az utasoknak, ha az autóban kinyíltak a légzsákok. Ilyenkor a rendszer automatikusan kapcsolatba lép a helyileg illetékes mentőszolgálattal, akiket tájékoztat a jármű tartózkodási helyéről, valamint az utasok számáról. Az eCall segítségével az utasok súlyos baleset után is kommunikálhatnak a mentőszolgálat diszpécserével. Az utasok az eCall fedélzeti nyomógombja segítségével közvetlenül is kapcsolatba léphetnek a mentőszolgálattal. A hívás a jármű beépített, fedélzeti SIM-kártyáját használja, az nem jár költséggel.

Csatlakoztatott szolgáltatások: Az új Corolla is kínál csatlakoztatott szolgáltatásokat. A vadonatúj alkalmazás számos kényelmi és biztonsági funkciót biztosít a felhasználóknak, az „utolsó kilométerre” vonatkozó navigációs tanácsoktól kezdve a navigációs adatok autóba küldéséig, a jármű helyzetének megállapításától a menetadatokon át a karbantartási emlékeztetőkig.

JBL prémium audiorendszer: Az új Corolla Hatchback és Touring Sports kivitelek hibrid változataihoz 8 hangszórós JBL prémium audiorendszer rendelhető. A hangszórókat – köztük a JBL ikonikus, A-oszlopra szerelt magashangszóróját – kifejezetten a Corolla kiemelkedően csendes utasterének akusztikai jellemzőihez hangolták. A rendszer Clari-FiTM technológiája valós időben egészíti ki a tömörített zenei fájlokban (pl. MP3 vagy streaming audio fájlok) elveszett frekvencia-tartományokat, és ezzel az eredeti felvételhez közelítő minőségben állítja helyre a hangzást és a sztereóképet.

Vezeték nélküli mobiltelefon-töltő: A vezeték nélküli töltőrendszer segítségével az utasok egyszerűen feltölthetik WPC-kompatibilis okostelefonjaik akkumulátorát: ehhez csak a sebességváltó kar előtt kialakított töltőfelületre kell helyezniük a készüléket.

Panoráma napfénytető: A Hatchback és Touring Sports modellek panoráma napfényteteje két üvegpanelből áll; az első eltolva akár 272 mm-re nyitható. A panelt teljesen kinyitva hálós szélterelő csökkenti a szélzajt; a tető belső motoros árnyékoló rolóval van felszerelve.

Lábmozgással aktiválható motoros csomagtérajtó-nyitás: A tömegpiacon egyedülálló módon opcióként mozgásérzékelővel nyitható és zárható a Touring Sports kivitel motoros csomagtérajtaja. Működtetéséhez elég a hátsó lökhárító közepe alatt megmozgatni a lábfejet. A csomagtérajtó egyetlen gombbal csukható és reteszelhető, teljes nyitási magassága beállítható.


Egyszerű, intelligens parkolássegítő rendszer automatikus fékvezérléssel (SIPA): A rendszer a tolatókamera és az első lökhárító oldalán elhelyezett ultrahangos érzékelők segítségével azonosítja a párhuzamos parkolásra alkalmas helyeket. Ezt követően automatikusan a megfelelő mértékű kormányelforgatást alkalmazva bemanőverezi a járművet a parkolóhelyre; a vezetőnek csupán a jármű sebességét kell szabályoznia. A SIPA szükség esetén automatikusan működésbe hozza a fékrendszert, így gondoskodva a biztonságos manőverezésről.

Top