Új tehetséggel erősít a hosszútávú világbajnokságban jövőre a Toyota

Az idei Hosszútávú Világbajnokságot (WEC) már az idényzáró 2019-es Le Mans-i előtt megnyerő TOYOTA GAZOO Racing bejelentette hogy  a 2019-2020-as szezonban a fiatal tehetség Thomas Laurent is csatlakozik a csapathoz tesztpilótaként és tartalék pilótaként.

A 21 éves Thomas csillaga gyorsan emelkedik a hosszútávú versenyzés világában; már egy Le Mans dobogós helyezés is kapcsolódik a nevéhez, hiszen 2017-ben – még tizenévesen – második helyezést szerzett a legendás futamon. Ez a meggyőző teljesítmény tette lehetővé, hogy még ugyanabban az évben, egy kezdőknek rendezett bahreini WEC-teszten életében először kipróbálhatta a TS050 HYBRID gépet. Thomas az idei szezonban is remekül szerepelt, amikor nemcsak megszerezte első tapasztalatait az LMP1 géposztályban, hanem a WEC-győztes pilóták elit csapatának is tagja lett, amikor elsőként száguldott át a célvonalon a Silverstone 6 órás futamon. Jelenleg az egyéni tabella harmadik helyén áll.A  hamarosan sorra kerülő Le Mans 24 órás futam után megszűnik jelenlegi szerződése a Rebellion Racing csapattal. Thomas a TOYOTA GAZOO Racing színeiben folytatja a munkát, részt véve a szezon előtti tesztsorozaton is, ahol a csapat már arra készül, hogy a következő szezonban is megvédje világbajnoki címét.

“Örömmel üdvözlöm Thomast a TOYOTA GAZOO Racing soraiban. Ő egy nagyon tehetséges és következetes versenyző, ami különösen lenyűgöző annak ismeretében, hogy milyen fiatal. Eddigi teljesítménye alapján biztos vagyok benne, hogy továbbra is gyorsan fejlődik majd, és a következő években a hosszútávú versenyzés igazi csillaga válik belőle. A csapatban mindenki izgatottan várja már, hogy tanúi lehessünk e fejlődésnek!” – fogalmaz Hisatake Murata, a csapat elnöke.

“Nagy megtiszteltetés hivatalosan is a TOYOTA GAZOO Racing pilótájává válni. Pályafutásom során most először leszek egy gyári csapat tagja; köszönet mindenkinek, akik ezt lehetővé tették. Pillanatnyilag arra összpontosítok, hogy jelenlegi csapatommal sikeresen zárjam a mostani WEC-szezont Le Mans-ban, de természetesen már nagyon várom, hogy újra vezethessem a TS050 HYBRID-et, és hogy egy világbajnok csapat tagja lehessek.” – árulja el Laurent.

Thomas Laurent

Született    1998. április 5. La Roche-sur-Yon, Franciaország
Magasság    180 cm
Testsúly    70 kg

Pályafutás

2013        French Karting Championship KZ 125 Long Circuit (Cédric Sport): 1. hely
2014        French Karting Championship KZ 125 Long Circuit (Cédric Sport): 1. hely
2015        French Karting Championship KZ 125 Long Circuit (Cédric Sport): 1. hely
        Karting World Championship KZ 2 (Cédric Sport): 1. hely
2015-2016    Asian Le Mans Series (DC Racing): 3. hely (3 győzelem)
2016        European Le Mans Series (YMR): 8. hely (1 győzelem az LMP3 géposztályban)
        Road to Le Mans (DC Racing): 1. hely az LMP3 géposztályban
2016-2017    Asian Le Mans Series (Jackie Chan DC Racing): 10. hely (1 győzelem)
2017    Hosszútávú Világbajnokság (Jackie Chan DC Racing): 2. hely az LMP2 géposztályban (3 győzelem)
        Le Mans 24 órás futam (Jackie Chan DC Racing): 2. hely (1. az LMP2-ben)
         FIA WEC Rookie Test Bahrain (TOYOTA GAZOO Racing)
2017-2018    Asian Le Mans Series (Jackie Chan DC Racing): 1. hely (3 győzelem)

2018-2019    Hosszútávú Világbajnokság (Rebellion Racing):
2018        Le Mans 24 órás futam (Rebellion Racing): 3. hely

Top