Sorozatban másodszor a dobogó legfelső fokán Tänak és a Yaris WRC

Ott Tänak és a TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team a második egymást követő alkalommal (2019-ben pedig összességében harmadszor) ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, miután a Portugál Rallyn kemény küzdelemben megszerezték az első helyet.

Ezzel a második helyen álló Tänak félidőben 2 pontra csökkentette lemaradását az egyéni világbajnoki címért folytatott küzdelemben, míg a jelenleg szintén második helyen álló, konstruktőri világbajnoki címvédő Toyota is sokat tett  a hátránya ledolgozásáért és a címvédésért folytatott küzdelemben.

Tänak, aki a pénteki harmadik szakasz óta folyamatosan az élen autózott, 4,3 másodperces előnnyel vágott neki az utolsó versenynap öt szakaszának. A második helyen csapattársa, Kris Meeke követte, mindössze 4,9 másodperccel a harmadik hely előtt. Az első három szakaszon mindketten keményen küzdöttek, és növelni tudták előnyüket; szakaszról szakaszra ők futották a két leggyorsabb időt. Az utolsó előtti szakaszon aztán Meeke megpördült, és ezzel visszaesett a harmadik helyre, majd az utolsó kezdetén egy kanyar belső ívén lévő fatönk megrongálta az autóját, így kénytelen volt feladni a rallyt. Tänak és navigátora, Martin Järveoja azonban hiba nélkül uralta az utolsó két szakaszt, így 15,9 másodperces előnnyel megnyerték a versenyt. Ráadásul a Power Stage-en a harmadik legjobb időt futották, ami három bónuszpontot hozott a párosnak, így Tänak az egyéni világbajnokságban vezető pilótától csupán két ponttal lemaradva készülhet a WRC következő futamára, a Szardínia Rallyra. Miután a szombati utolsó szakasz előtt kiállt, Jari-Matti Latvala vasárnap reggel újult erővel rajtolt el, és négy hellyel feljebb küzdve magát az összesítésben hetedik helyen zárta a versenyt. Ezzel értékes pontokat szerzett a konstruktőri világbajnoki versengésben, ahol a Toyota egyre közelebb kerül az első helyezéshez.

Tommi Mäkinen (csapatfőnök)

„Ott és a csapat újabb ragyogó győzelmet aratott ma. Elképesztő lendülettel versenyzett, péntektől kezdve folyamatosan vezetett, noha másodikként kellett elrajtolnia. A körülmények nem voltak feltétlenül kedvezőek, mégis mindent tökéletesen uralt. Gratulálok neki és Martinnak is, egész hétvégén kiválóan teljesített a csapat. Bebizonyosodott, hogy a másik két autó is elég gyors ahhoz, hogy az élen versenyezzen. Sajnos Jari-Mattinak tegnap problémája akadt, Kris apró hibája pedig súlyos következményekkel járt. Ugyanakkor mindkét bajnokságban jó irányban haladunk, magabiztosan várjuk a folytatást.”

Ott Tänak (a 8. rajtszámú autó pilótája)

„Nagyszerű érzés volt ma a dobogó legfelső fokán állni. Hosszú és igen nehéz hétvégén vagyunk túl, eddig ezért a győzelmünkért kellett a legkeményebben megküzdenünk. Péntektől fogva kiváló teljesítményt mutathattunk fel, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy hányadikként rajtoltunk. Szombaton kemény küzdelem várt ránk, ám ma már minden rendben ment, és a sebességünk sem hibádzott. Az első szakaszon még óvatos voltam, mert sok volt a por, és nem igazán lehetett látni semmit. Ezt követően viszont kockázat nélkül növelhettem a tempót, elhúzva a mezőnytől. A bajnokság állása nagyon szoros, de úgy érzem, jó pozícióban utazunk Szardíniára.”

Jari-Matti Latvala (a 10. rajtszámú autó pilótája)

„Jó volt ma reggel ismét rajthoz állni. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy visszakapaszkodunk az első 10 közé, és pontot szerezzünk. Sajnos a Power Stage-en nem tudtunk jó időt elérni, piros zászlót kaptam, mert előttünk egy másik autó zárta el a szakaszt. Végül azonban a hetedik helyen zártuk a hétvégét, és fontos pontokat szereztünk, főleg a csapatversenyben. Személy szerint nem vagyok elégedett az eredményekkel, mert tegnap nagyon jól autóztunk. Azonban megvan a sebességünk, ami nagyon fontos, így tudjuk, hogy az autó gyors. Várom a folytatást, és bízom benne, hogy sikeres rallyk várnak még ránk.”

Kris Meeke (az 5. rajtszámú sz. autó pilótája)

„A mai nap jól indult. Sikerült növelnünk az előnyünket, és innentől már csak az volt a cél, hogy ezt megtartsuk. Sajnos az utolsó előtti szakaszon megpördültünk, így beletelt némi időbe, míg folytatni tudtuk a versenyt. A Power Stage-en már nem igazán volt miért küzdenem, a bónuszpontok az én esetemben nem bírtak jelentőséggel. Egy jobbos kanyar belső ívén azonban fatönk lapult a fűben. A jegyzeteimben ez nem szerepelt, és alászedett kormánnyal eltaláltam. Teljes egészében az én hibám volt. Nagyon sajnálom a csapatot, mert igazán remekül teljesítettünk. Most azonban tovább kell lépnünk, és a hétvége pozitív tapasztalataira építenünk: eddigi legjobb teljesítményemet mutattam ebben az autóban, tehát a jövőre kell összpontosítani.”

VÉGEREDMÉNY, PORTUGÁL RALLY

1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Toyota Yaris WRC) 3 óra 20 perc 22,8 mp
2 Thierry Neuville/Nicolas Gilsoul (Hyundai i20 Coupe WRC) +15,9 mp
3 Sebastien Ogier/Julien Ingrassia (Citroën C3 WRC) +57,1 mp
4 Teemu Suninen/Marko Salminen (Ford Fiesta WRC) +2 p 41,5 mp
5 Elfyn Evans/Scott Martin (Ford Fiesta WRC) +7 p 08,3 mp
6 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Skoda Fabia R5 Evo) +10 p 34,2 mp
7 Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila (Toyota Yaris WRC) +11 p 28,2 mp
8 Jan Kopecky/Pavel Dresler (Skoda Fabia R5 Evo) +11 p 41,9 mp
9 Pierre-Louis Loubet/Vincent Landais (Skoda Fabia R5) +12 p 46,3 mp
10 Emil Bergkvist/Patrik Barth (Ford Fiesta R5) +14 p 28,4 mp

Kiesett Kris Meeke/Seb Marshall (Toyota Yaris WRC)

Mi következik?

Az olaszországi Szardínia Rally (június 13-16.) gyors, szűk szakaszait finom, homokos murva borítja, amit fokozatosan elsöpörnek az autók, így az idő előrehaladtával egyre több kő és nyomvályú tagolja az útfelületet. Az így felszínre kerülő kövek, valamint az út mentén álló fák kellemetlen meglepetést okozhatnak a gondatlan pilótáknak. A hőmérséklet olykor igen magasra szökik, ami az autóknak és az abroncsoknak is külön megterhelést jelent.

Top