Elkészült a tízezredik Mirai

A Toyota motomachi üzemében legyártották a hidrogén üzemű Mirai szedán tízezredik példányát. Ezzel a Mirai a világ legnagyobb számban gyártott üzemanyagcellás járműve lett.

Négy és fél év alatt tízezer Mirai szedánt épített a Toyota. A következő tízezerre jóval kevesebbet kell majd várni.

Akio Toyoda cégelnök 2015 tavaszán, ünnepélyes keretek között adta át a Mirai gyártósorát a Toyota „elit” üzemében, Motomachiban – ott, ahol annak idején a Lexus LFA is készült. A világ első sorozatgyártású üzemanyagcellás személyautójaként a Mirai autóipari mérföldkőnek számított, az üzem dolgozói azonban többé-kevésbé régi ismerősként köszöntötték az ultramodern technológiát. 2008 áprilisa és 2011 szeptembere között ugyanis itt gyártották a Toyota FCHV-adv szabadidőjárművet, a Toyota negyedik generációs üzemanyagcellás járművét.

Persze hatalmas volt a különbség a Highlander alapjaira épülő FCHV-adv és az önálló fejlesztésű Mirai között. Utóbbi egyrészt műszakilag jóval fejlettebb volt: üzemanyagcellájának teljesítménysűrűségét több mint a duplájára (3,1 kW/l) növelték, a háromrétegű, karbon kompozitból és egyéb fejlett anyagokból készített, nagynyomású hidrogéntartályok pedig kisebb méretük és tömegük ellenére 20 százalékkal több üzemanyagot voltak képesek tárolni, így nagyságrendekkel javult a helykihasználás. Másrészt az FCHV-adv típust hiába gyártották szériaszerűen (három és fél év alatt 726 darabot építettek belőle), soha nem került kereskedelmi forgalomba, csupán japán kormányzati szervek lízingelhették azt.

A ténylegesen értékesített Mirai már a gyártás első, csonka évében elérte az FCHV-adv teljes darabszámát. Japánban 2014 decemberétől, az Egyesült Államokban 2015 augusztusától lehetett megrendelni az autót, az európai értékesítés 2016-ban vette kezdetét. A hazai piacon a vártnál is nagyobb érdeklődés övezte a Mirai érkezését, néhány nap alatt több megrendelést adtak le az autóra, mint ahány darab belföldi értékesítésével a Toyota 2015 végéig számolt, így villámgyorsan egyéves várólista alakult ki az autóra.

Az érdeklődés érthető volt. A 489 centiméteres, négyszemélyes szedán hivatalos mérések szerinti hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert (megfelelő töltőtechnológia alkalmazásával pedig elméletileg akár a 700 kilométer is elérhető) – akkoriban egyetlen olyan, zéró károsanyag-kibocsátású személyautó sem létezett, amely akár csak meg tudta volna közelíteni ezt az értéket. Ráadásul a két, 700 bar üzemi nyomású üzemanyagtartály (elöl 60, hátul 62,4 literes) feltöltése csupán 3-5 percet vesz igénybe. A villanymotor legnagyobb teljesítménye 154 lóerő, a maximális forgatónyomaték 335 Nm.

A gyártás második évében 2000 Mirai készült Motomachiban, 2017-ben pedig elérték a jelenleg is érvényes 3000 darabos éves termelési ütemet. Ez azonban a második generációs Mirai színre lépésével radikálisan meg fog változni: a következő évtizedben évente már 30 000 darab üzemanyagcellás jármű gyártásával számolnak. A tízszeres szorzó természetesen nem csupán a Mirainak lesz köszönhető: a Toyota új üzemanyagcellás modelleket készül piacra dobni. Ennek érdekében már 2020-tól megnövelik a honshai üzemanyagcella-gyártó üzem termelési kapacitását, illetve kibővítik a shimoyamai hidrogéntartály-gyárat.

Az üzemanyagcella kulcsszerepet játszik a Toyota 2050-es környezetvédelmi kihívásában megfogalmazott, szénsemleges mobilitásra irányuló törekvéseiben, hiszen a mindennapi használatot rendkívül praktikussá tevő, fent említett jellemzőket ténylegesen zéró helyi károsanyag-kibocsátással társítja. Ugyanennek köszönhetően a technológia lehetséges felhasználási területei egyébként túlmutatnak a közlekedésen: a Toyota honshai üzemében (ott, ahol a Toyota Motor Company történetének első fejezetét írták) már megkezdődött annak az új, telepíthető üzemanyagcellás áramfejlesztő berendezésnek a tesztüzeme, amely a Mirai technológiáját (üzemanyagcella, vezérlő rendszer és akkumulátor) alkalmazza, és amelyet a Toyota Energy Solutions leányvállalattal közösen fejlesztettek ki. A szünet nélkül üzemelő berendezés teljesítménye 100 kW – amennyiben a kísérlet pozitív eredményekkel zárul, a Toyota további üzemeit is fel kívánja szerelni ezzel a tiszta energiát biztosító rendszerrel.

A Motomachi üzemmel valamint a Toyota Mirai gyártásával az alábbi látványos videóban ismerkedhet meg részletesebben.

Toyota Mirai műszaki adatok

Méretek és tömegek
Hosszúság 4890 mm
Szélesség 1815 mm
Magasság 1535 mm
Tengelytáv 2780 mm
Nyomtáv (elöl/hátul) 1535/1545 mm
Min. szabad hasmagasság 130 mm
Belső hosszúság 2040 mm
Belső szélesség 1465 mm
Belső magasság 1185 mm
Menetkész tömeg 1850 kg
Ülések száma 4

Üzemanyagcella
Típus Polimer elektrolit üzemanyagcella
Teljesítménysűrűség 3,1 kW/l
Max. teljesítmény 114 kW (155 LE)
Párásító rendszer Belső keringetés (nincs párásító)

Hidrogénellátó rendszer
Tartályok száma 2
Névleges üzemi nyomás 70 MPa (kb. 700 bar)
Térfogat 122,4 liter (elöl 60,0 liter/hátul 62,4 liter)

Villanymotor
Típusa Váltóáramú szinkronmotor/generátor
Max. teljesítmény 113 kW (154 LE)
Max. forgatónyomaték 335 Nm

Akkumulátor
Típusa Nikkel-metál hidrid

Top