A körülmények ellenére áprilisban is az élen végzett idehaza a Toyota

A Toyota-csoport mindkét márkája erősebben indította a második negyedévet, mint konkurenseik többsége. A Toyota megőrizte piacvezető helyét, a Lexus pedig a prémium szegmensben mutatott példát stabilitásból.

A koronavírus okozta általános bizonytalanság és konkrét gazdasági nehézségek, valamint a védekezés részeként bevezetett korlátozások együttesen rendkívül súlyosan érintették a hazai újautó-eladásokat. Áprilisban pontosan fele annyi új autót vásároltak Magyarországon, mint egy évvel korábban (-50,3%); az év első négy hónapjában 16,9 százalékkal esett vissza a forgalom.

A Datahouse által közölt adatokból kiderült, hogy a hazai képviselettel rendelkező személygépjármű-márkák közül mindössze három, a Toyota, a Citroën és a Ssangyong tudta növelni forgalmát áprilisban. Ennek köszönhetően a Toyota az év negyedik hónapját is a magyar újautó-piac legerősebb képviselőjeként zárta: 759 darab eladott személyautóval a piac 12,30 százalékát tudhatta magáénak és a Top10-ből egyedüliként növelte eladásait a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Ezzel összességében tovább növelte előnyét a márkák rangsorában: a januártól áprilisig tartó időszakban 11 százalékos piacrésszel és 4275 darabos forgalommal vezeti a mezőnyt. A tavalyi év azonos időszakához képest ez a darabszámok tekintetében 37,6 százalékos erősödést, a piaci részesedés terén pedig közel 4,5 százalékpontos növekedést jelent.

A haszonjárművek piacán szerényebb mértékben, de szintén csökkent a forgalom: áprilisban -33,1 százalékot, január-április viszonylatában -15,5 százalékot regisztrált a piac. A Toyota azon kevesek között volt, akik nem veszítettek darabszámot ebben a nehéz időszakban sem; ennek köszönhetően a márka mindkét viszonylatban a tavalyi hatodik helyről a harmadikra lépett előre. A két szegmens (szgk. + kishaszonjármű) összesített piacán ugyancsak a Toyota győzött áprilisban, és ezzel az év első harmadára vetítve a második helyen áll, egyre közelebb araszolva a dobogó legfelső fokához.

Ami a prémium személygépkocsik eladásait illeti, a Lexus sem veszített piacot az év eddigi időszakában. Áprilisban a szegmens egyik legcsekélyebb visszaesését könyvelhette el a prémium kategóriában, így az év eddigi időszakában továbbra is őrzi pozitív lendületét (+19,8%) a jellemzően zsugorodó (áprilisban -44,6%, január-áprilisban -6,8%) piacon.

További figyelemreméltó tény, hogy a Toyota az egyetlen gyártó, amely személyautóval és szabadidőjárművel egyaránt képviselteti magát a tíz legnépszerűbb típus között. A Corolla stabilan őrzi dobogós helyét a legkeresettebb modellek versenyében, és a RAV4 is versenyben tudott maradni a piac visszaesésének ellenére. A Corolla értelemszerűen a legnépszerűbb alsó-középkategóriás modell, míg a RAV4 áprilisban állt fel a dobogó harmadik fokára.

Számos további szegmensben is sikert arattak a Toyota típusai: az év első négy hónapjában a maga méretosztályában dobogós helyen áll az Aygo, a Proace és a Hilux, míg a Yaris továbbra is vezeti a városi kisautók eladásait. Áprilisban rajtuk kívül a Toyota Camry és a Lexus ES 300h is méretosztályuk legjobbjai közé emelkedtek.

Magyarország legnépszerűbb autómárkái (személyautók) 2020. április TOP10

 MárkaForgalomba helyezés (db) (2020.04.)Változás 2019.04.-hez képest %Piaci részesedés % (2020.04.)
     
1.Toyota759 5,8612,30%
2.Dacia719-2,1911,56%
3.Skoda592-46,289,59%
4.Volkswagen589-30,139,55%
5.Ford429-64,606,95%
6.Renault403-27,916,53%
7.Suzuki399-78,926,47%
8.Opel265-70,424,30%
9.KIA232-59,083,76%
10.Mercedes228-37,703,70%

Magyarország legnépszerűbb autómárkái (személyautók) 2020. január-április TOP10

 MárkaForgalomba helyezés (db)Piaci részesedés %
    
1.Toyota427511,01
2.Volkswagen37299,60
3.Dacia36379,36
4.Skoda35489,13
5.Ford28217,26
6.Suzuki27156,99
7.Renault19555,03
8.KIA19274,96
9.Opel17894,61
10Fiat16234,18

Magyarország legnépszerűbb új autói, 2020. április TOP10

 ModellForgalomba helyezések (db) 2020. 04.Piaci részesedés %
    
1.Dacia Lodgy3996,47
2.Škoda Octavia2904,70
3.Toyota Corolla2754,46
4.Renault Clio2694,36
5.Suzuki Vitara1983,21
6.Dacia Duster1732,80
7.Toyota RAV41452,35
8.Volkswagen Golf1412,29
9.Suzuki SX4 S-Cross1402,27
10Ford Tourneo Custom1392,25
Top