Titokzatos új modellek érkezhetnek a Lexustól

Két olyan típusjelzést is levédetett a közelmúltban a Lexus, amelyek csak részben illenek bele az eddigi modellnév-sémába, de éppen emiatt izgalmas elgondolkodni azon, hogy milyen modellek bújhatnak meg mögöttük.

Részben vagy teljesen elektromos hajtásláncokra, terepkupékra, városi crossoverekre – vagy talán valami teljesen másra – utalhatnak azok a titokzatos modelljelzések, amelyeket a világ több piacán jegyeztetett be a Lexus.

Vannak autógyártók, amelyek fantázianevet adnak egyes típusaiknak – ilyen például a Toyota –, míg mások a kódokban hisznek, legyen szó számokról, betűkről vagy a kettő kombinációjáról. Ez utóbbiak kevésbé líraiak, viszont rendszerint logikusak és kiszámíthatók.

A Lexusnál például hagyományosan az E a közép-, a G pedig a felső-középkategória jele, míg az L a luxusmodelleket illeti meg. Minden terepjáró nevében ott az X, a kupékéban a C, a szedánokéban pedig az S, és így tovább. A piac átrétegződésével, az ügyféligények változásával, a méretosztályok összemosódásával vagy további szegmentálódásával persze kategóriák születnek és tűnnek el, de a logika azonos marad.

Amikor tehát a Lexus új típusneveket jegyeztet be az amerikai, Ausztrál, valamint európai szabadalmi hivataloknál, viszonylag megalapozott és tájékozott tapogatózásba kezdhetünk azok jellegzetességeivel kapcsolatban.

Kiváló példa erre az LM megjelenése: a típusnév először 2018 nyarán tűnt fel a radarokon, és egyértelmű volt, hogy zászlóshajó, azaz luxusmodell lesz, az LS szedán, az LC kupé és az LX terepjáró társa. Az M végül a többcélú jármű (MPV), azaz az egyterű kifejezés rövidítésének bizonyult, tizenöt hónappal később, 2019 szeptemberében bemutatkozott a Lexus hátsó masszázsfotelekkel, gigantikus képernyővel felszerelt buszlimuzinja.

A mostani már korántsem ilyen egyszerű eset. A márka ezúttal két vadonatúj kódot jegyeztetett be – az RZ 450e nevet világszerte, míg az LBX-et csupán Európában. Az előbbi viszonylag könnyen megfejthető: a 450e arra enged következtetni, hogy tisztán elektromos, akkumulátoros modellről van szó, amely azonban jelentősen (elvárásaink szerint másfélszer) erősebb lesz, mint a márka első villanyautója, az UX 300e.

Míg a 204 lóerős városi crossover egyetlen villanymotorja az első kerekeket hajtja, logikus feltételezés, hogy a 450e két villanymotort alkalmaz majd. A Lexus hibrid modelljei, például az RX 450h szabadidőjármű esetében a hátsó villanymotor játssza a másodhegedűs szerepét, ez esetben azonban másra számítunk: valószínűsíthető, hogy sportosabb hangolású modellről lesz szó, amelyben ezért elsősorban a hátsó tengelyre bízzák a nyomatékátvitel feladatát.

Már csak az a kérdés, hogy milyen karosszériába építik bele ezt az innovatív hajtásláncot. Az R a márka nómenklatúrájában eddig a rekreációs és a radikális kulcsszavakat jelentette; előbbi az RX crossoverben, utóbbi az RC kupéban öltött testet. A Z típusjelzés azonban előzmények nélküli, és mivel a globális újautó-piacon jelenleg szinte csak a szabadidőjárműveknek teremnek babérok, az tűnik logikusnak, hogy az eddig két R-modell fúziójaként, azaz dinamikus hangvételű terepkupéként, esetleg sportos kupélimuzinként lépjen színre az új modell.

Az előbbiről a 2018-ban bemutatott LF-1 Limitless, az utóbbiról a tavalyi LF-30 Electrified tanulmányautó alapján alkothatunk elképzelést, de elképzelhető, hogy egyik koncepciójárműnek sem lesz közvetlen szériaváltozata az RZ. Az viszont nagyon is reális elvárás, hogy később a modell ne csak elektromos, de hibrid és benzinmotoros kivitelben is elérhető legyen, hiszen a GA-K padlólemez különféle hajtásláncokat képes befogadni.

Sokkal keményebb dió az LBX betűszó. Egy friss olvasatban az LB előtag egy nagyobb méretű városi modellre (B-szegmens) utal, azaz egy olyan szubkompakt crossoverre, amely az UX-nél tágasabb, de az NX-nél könnyebben manőverezhető. A Toyota-csoportban már született egy ilyen modell: a Toyota Corolla Cross a C-HR-nél tágasabb, tradicionálisabb vonalvezetésű kisterepjáró. Az LBX így a Lexus UX praktikusabb alternatívájaként jelenhetne meg a kínálatban – az pedig, hogy nem UX L néven kerülne forgalomba, arra enged következtetni, hogy részben új formatervet álmodnak köré.

A legkijózanítóbb, ámde talán leglogikusabb értelmezés szerint ugyanakkor az LBX nem egyetlen új modellt, hanem egy egész új modellcsaládot, pontosabban az annak alapjául szolgáló, új generációs padlólemezt jelöli. Ha így van, az a vadonatúj GA-B platform rokona lehetne, aminek viszont leginkább akkor volna értelme, ha a Lexus az eddigieknél is kisebb modell – például a 2015-ös LF-SA tanulmányautó szériaverziójának – bevezetésére készülne. Ilyen tervekről egyelőre nem tudunk, ami persze nem jelenti azt, hogy ne próbálhatna szerencsét egy vadonatúj piaci szegmensben a japán prémium márka.

Top